Hogyan támogatod a párod a mindennapokban?

Bármi gondja/baja van igyekszem megtaláltálni rá a megoldást, sokat szeretgetem és ha segítséget kér ott vagyok neki akármikor. De szerintem ez minden rendesen működő párkapcsolatban alap dolog.

Anyagilag függetlenek vagyunk egymástól, az albérletet és a számlákat is egyenlően elosztjuk, nyilván a bevásárlást egyszer én egyszer ő csinálja, azt nem felezzük, de ha a munkáját elveszítené akkor fizetnék mindent addig, amíg újat nem talál, természetesen ésszerű határokon belül.

26/l

Mindig beszélgetünk a nap végén, ahol bármi kibukhat belőle. Meghallgatom a problémáit, együtt keresünk megoldást vagy együtt kibeszéljük, hogy milyen szemét a világ (amire épp igénye van) és addig is (meg azután is), amíg az élete egyik területén gondok és bizonytalanság van, maximálisan gondoskodok róla, hogy a kapcsolatunk egy mosolysziget és egy védőháló legyen, ahova ugyanúgy visszatérhet, ahol a nap végén kitombolhatja magát velem, ahol talál egy olyan pontot, amit nem kell megkérdőjeleznie, ami stabil és kemény, mint az orosz beton és ami miatt nem kell aggódnia, hogy amíg dolgozik a kis problémáin, el fog veszni, vagy nem lesz neki itt.

Magamból indulok ki, a legszarabb az volt, mikor egy amúgy is nehéz időszakomban nem tudtam, hogy mi lesz a kapcsolatommal és mit érez irántam a párom (most már exem) és az is vitte csak az energiát, hogy még ő is labilis szar volt. Ezért a jelenlegi kapcsolatomban igyekszem ezt maximálisan tartani, hogy tudja, hogy itthon minden rendben van, mindent megbeszélünk és nem fogom fingani egyet, majd úgy dönteni, hogy cserben hagyom.

Lakás, kaja, autó, szinte korlátlan koltopenz biztosított.

Más támogatás szerintem most nem aktuális

Nem reklám akar lenni, de alapmű John Gray (PhD) "A férfiak a Marsról a nők a Vénuszról jöttek" műve. Ebben kiderül, hogy az utóbbi évtizedek téves (sőt kierőltetett) hiedelmeivel ellentétben jelentős különbség van a férfiak és a nők között (nem csak külsőleg!). Bár egyenjogúak, egyenrangúak, egyenértékűek, de nem egyformák, különösen a problémák megoldási módszerei területén (újabb könyvében azt is kifejti, hogy e mögött komoly hormonális mechanizmusok is húzódnak).

Egy alaphelyzet például:

Ha probléma merül fel, akkor a férfi "elvonul a barlangjába" míg a nő ilyenkor beszélni kezd. A férfit nem szabad követni a barlangjába. Nem szabad kéretlen tanácsokat osztogatni neki! Ő egyedül akarja a problémáját megoldani. Ha azonban nem talál megoldást, akkor beszélni kezd. Ekkor lehet neki tanácsot adni. A nő, ha beszél, maga a beszéde a megoldás folyamata. Nem szabad a férfinak beleszólni, legfeljebb helyeselhet, együttérezhet. Ebben a hosszúnak tűnő folyamatban nem adhatunk a nőnek megoldási ötleteket! Leginkább a konyhaszekrényre csendben támaszkodva tudunk neki segíteni, végighallgatván őt, aktív figyelemmel.

Jópár egyéb hasznos tanács van egyéb helyzetekre, didaktikusan tárgyalva, és sok példával illusztrálva a kérdéseket. A párkapcsolaton már az is javít, ha csak az egyik fél alkalmazza a helyes reagálást, bár a könyvet ismerve felfedezheti mennyire téves úton jár a társa.

Figyelembe kell venni, hogy korunk eltorzult viszonyai között sokszor akad, hogy a nő férfias tulajdonságokat mutat, illetve a férfi nőieseket vesz föl (pl. beszélni kezd). Ez azt jelenti, hogy mind a férfinak, mind a nőnek van az ellenkező nemű oldala is, ám csökkent hatékonysággal működően. Ha ezek eluralkodnak, akkor az tartós, rejtett stresszt vált ki, amely hosszú távon gyakran testi tüneteket is produkál (nem ritkán daganatot). Maradjunk tehát férfiként férfiak, nőként nők, bár a mai világ ezt egyre kevésbé támogatja, sőt hosszú évtizedek alatt odáig fajult, hogy civilizációnk katasztrófa felé halad. E katasztrófa elhárítására tett szánalmas kísérlet az, amelyeket éppen napjainkban élünk át, világraszóló furcsa történésként.