Ki mit gondol a történetből? Mit kellett volna tenni? Mit tehetnék, hogy rendezni tudjuk a helyzetet?

Munkahelyre jött egy férfi. Első találkozás alkalmával mikor megpillantottuk egymást felcsillant a szemünk. Tipikus szemöldök felrántás egy pillanatra. Következő alkalommal beszédbe elegyedtünk egy rövid időre, és távozásnál kis mosoly volt kettőnk között. Utána mikor egymásba botlottunk a melóhelyen, szemezés, flörtölgetések mentek egymás között. Szépen lassan haladtak a dolgok, majd a világhálón keresztül megkerestem. Tudtam, hogy nem kéne, mivel férjnél vagyok. De nem bírtam ki, hogy ne írjak neki. A házasságom egy ideje hanyatlott, bizonyos dolgok végett és felmerült a válás. Hogy miért tettem hogy tovább mentem a flörtnél, azt magam sem tudom. Talán azért, mert szerettem volna megismerni, beszélgetni. Barátok nem értek rá akkoriban. Sokat beszélgettünk egymással a férfival. Örültem minden egyes alkalommal mikor beszélgettünk. Olyan magányos voltam akkor. Nagyon jó barátság kezdett kialakulni, mélyebb témákról is el lehetett beszélgetni. De valami mégis megváltozott. Ahogy egyre jobban és többet beszélgettünk, kezdtem úgy érezni, hogy valami elindult kettőnk között. Többször is találkoztunk munkán kívül is és úgy tűnt hogy minden rendben. Igyekeztem adni a jeleket és ha nem értettem félre, akkor kaptam folyamatosan a jeleket tőle. Hamarosan a neten a beszélgetés átcsapott flörtölgetésekbe és élveztem az egészet. Kezdett elhomályosítani a rózsaszín, lila felhő. Folyton csak rá gondoltam és alig vártam, hogy újra beszélgessünk a neten. Minden szépen haladt, míg egyik napról a másikra minden megváltozott. Munkahelyet váltott és engem is kezdett leépíteni, úgy vélem. Egyre ritkábban írt, nem igazán hívott már fel telón sem. Egy hónap csend után ismételten beszélgettünk. Ő keresett meg. Gondoltam jól van, adok még egy esélyt ennek az egésznek, hátha... Tartottuk a kapcsolatot, találkoztunk többször is. Néha már olyan találkozók voltak, mintha randik lennének, bár nem lett kimondva, hogy az e vagy sem. El kellett költöznie más városba, és az utolsó találkozóknál történtek bizonyos dolgok, amit inkább erőltetésnek nevezném a részemről. Végül is bele kezdtünk a szexbe, de befejezés nem történt meg egyik alkalommal sem, mivel nem volt jó az időzítés, vagy megzavartak vagy a hely és idő nem volt alkalmas. Szörnyen bánom az egészet. Nem lett volna szabad ezt tennem a férjemmel. Azt is sajnálom, hogy nem történt meg a férfival a dolog, mert a vágy felé legalább csökkent volna vagy elmúlt volna. Így egy befejezetlen fejezet lett a történetben.Ő elköltözött, én itt maradtam magányomban. Párszor még beszéltünk egymással neten, de elenyésző volt. Teljesen elcsavarta a fejem. Tudatosan vagy nem, nem tudom. Csak annyit éreztem, hogy hiányzik. Napról napra egyre jobban és szerettem volna ha marad még időnk kettőnkre. De nem így lett. Egy nagyszerű embert ismerhettem meg és el kellett engednem. Nekem a férjemmel kellett lennem, hiszen őt választottam annak idején. Szeretem. Mégha nem is ez jön le abból amit most írok. De valahol ott a másik felem is, amit itt hagytak romjaiban heverni. Tudom, nem kellett volna belemennem egy kalandba. Egyszerűen elvarázsolt ez a férfi. Miután elment, még találkoztunk volna, de inkább nem lett belőle semmi, mivel közben a házasságom helyreállítása volt fókuszban, ami sikerült is és nem bírtunk volna a vággyal, amit egymás iránt éreztünk. Én kezdődö szerelmet éreztem, míg ő csak vágyat. Holott többször láttam és éreztem, hogy nem csak vágy van felém, csak bizonytalan és nem meri felvállalni az érzéseit, mivel tudja férjnél vagyok. Így nem láttam értelmét az egésznek. Igyekeztem volna letisztázni, még is mi volt ez kettőnkkel, de csak vita lett belőle. Még inkább nem kerestük egymás társaságát, utoljára ő keresett még meg, de elmondtam neki hogy babám lesz. Az óta többször megbeszéltük, hogy hívjuk egymást, de mindig közbe jött valami. Szerintem nem is akart már igazán beszélgetni. Csak nem értem, miért írta, hogy ekkor és akkor beszélünk ha nekem is jó... Aztán végül ahogy elnézem meg is szakadt a kapcsolat. Mintha egy betonfal lett volna kettőnk között, ami egyre masszívabb és vastagabb lett volna, ami egyre jobban távolít el egymástól. Azóta eltelt pár hónap, de még mindig nap mint nap eszembe jut és rettentően hiányzik. Nem az hiányzik, hogy figyelt rám, vagy hogy jó volt legyezni az egomat. Hanem Ő maga hiányzik. Az egész lénye, a hangja, a nevetése, a csillogó szeme ahogy rám nézett és az izgatottságtól kissé bénán kinéző félszeg kiállása mikor rám várt. Az ölelése, a történetei. Minden ami vele kapcsolatos. Ha ráírnék, talán válaszolna. De hezitálok, és nem sok értelme lenne, mivel a férjemmel minden tökéletes lett. Jobb lett a házasságom, mint előtte volt. És ezt ennek az egésznek köszönhetem, mivel ráébresztett, hogy a valódi kincs, ott van az orrom előtt és nem szabad elszalasztani. És nem szeretnék senkit sem az örök második szeretői szerepbe belerakni, mivel nem fair egyik féllel szemben sem, illetve megalázó szerep. És ezt inkább egy kis botlásnak nevezném, ami történt. Egyébként hűséges típus vagyok, bár nem úgy tűnik ebből a történetből. Mit kéne tennem, hogy legalább beszélgessünk úgy mint az elején? Mit tehetnék? Annyira szeretném, hogy ha megmaradnánk egymás életében, mint egy barát. Vajon eszébe juthatok?gondolhat rám? Lehet most meg van mindenki véleménye rólam, nem arra vagyok kíváncsi. Ezeket lehetőleg tartsátok meg magatoknak. Ezzel az egésszel csak annyi a célom, hogy kiírjam magamból, és ha valaki elolvassa végig, akkor hátha tud valami értelmes hozzászólást írni. Vajon mi történt kettőnk között? Én inkább azt vallom, hogy ha elváltam volna sem lett volna több ebből, mint szex kapcsolat. Persze, ott van az is, hogy lehetett volna valami, ha egyértelműsítem a szándékaim vagy valami, mert talán bizonytalan volt velem kapcsolatban, hogy nem e tancikálok vissza a férjemhez. Talonban tartani nem állt szándékában. De még az is megfordult a fejemben, hogy csak puncit akart és amint megkapta tovább állt. Nem tudom. Jó lenne végre tisztán látni. Szépen el lett húzva a mézesmadzag. :(