Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi lehet ez? Jelenthet valamit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet ez? Jelenthet valamit vagy inkább ne agyaljak rajta? Lehet hogy csak túl gondolom?

Figyelt kérdés
1-2 éve kezdődött az hogy párszor összefutottam véletlen egy sráccal, mindig kedvesen mosolygott, köszönt így én is. Nem tudtam ki ő. Munkahelyet váltottam ahol szintén sűrűn felbukkant, egyszer kétszer beszéltünk pár szót. Nem tudom megmagyarázni, furcsán jó érzés volt, a jónál azt hiszem több, de kapcsolatom volt, nem foglalkoztam vele. Egyik nap találkoztam ismerősömmel aki érdeklődött a kapcsolatomról, amit előtte sosem, kiderült hogy a srác rokona. Ezután sok mindent hozott az élet és nem találkoztam a sráccal egy darabig, sosem futottunk össze. Majd egy nap megint. Bementem egy helyre, meg hallottam a hangját és felismertem rögtön. Rám köszönt. Majd mikor eljöttem konkrétan nézett utánam, de nem 1,2 másodpercig hanem sokáig... Már már kicsit zavaróan vagy én nem is tudom. Azóta ez már párszor megismétlődött. Köszön és néz, mondhatni utánam. Volt hogy autóval volt, én nem, és konkrétan bámult kifelé az üvegen át rám. Néha ijesztőnek tűnt régebben is, van akinek már a nézésétől kiráz a hideg, na ő pont ilyen. Viszont miután ritkán összefutunk majd kicsattanok az energiától és ez régebben is így volt. Mire véljem ezt az egészet? Jelent egyáltalán valamit vagy ne agyaljak rajta? Ne értsétek félre, évek óta kapcsolatom van, szerettem a párom, tök átlagos lány vagyok, nincs bennem semmi extra. Ő végülis helyes srác csak van benne valami fura, valami más és nem tudom mire véljem pl ezt a "nézés dolgot"
2019. júl. 1. 22:07
 1/3 A kérdező kommentje:

szeretem*

Elírásért bocsi, telefonról írtam

2019. júl. 1. 22:08
 2/3 anonim válasza:
Biztos nem a szavak embere, talán abban bízik, majd Te lépsz hogyha ilyen nyíltan kimutatja hogy tetszel neki. Én örülnék a helyében ha elmondanád hogy ne folytassa mert van élettársad, persze csak ha nem akarsz készakarva félrelépni egy kicsikét.
2019. júl. 5. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Azt biztos nem akarok! :) szerintem tudja hogy nem vagyok egyedül, mégis, szóval nem értem, de majd egyszer kiderül.
2019. júl. 5. 21:35

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!