Ismerkedésnél van, hogy direkt ritkábban írtok vissza, nem azonnal?

Csak azok, akik szeretnek játszani az elérhetetlent

igy a válasz: Igen van ilyen.

Értelmes ember nem csinál ilyet...

Hát nem szép dolog, mikor rá vagy zsongva a másikra aztán az meg direktbe húzza az agyad és az elején hárman ültök a barátaiddal a telefon felett, hogy áááá mostmár biztosan nem ír, megharagudott,.hagyjad. Írhatok? Vagy az gáz, ha újra keresem?!

Úúú most írt, mit írjak...

Nyílván kicsit kéreti az ember magát az ekején, mert az elérhetetlen vmiért mindig érdekesebb vagy dolgozunk vagy vezetünk, vízközelben vagyunk és nem pötyögünk közben, de direktbe taktikázásból nem írni nagyon nem szép dolog.

Ha bejössz neki akkor is befogsz, ha regényeket írsz 5-10 percenként vagy kétnaponta egy szót. Nem ezen múlik mennyire lesz odáig érted kár taktikázásra energiát pazarolni.

Fenntartani a lángot, izgalmas élmények ötleteire, arra kell gyűjteni az energiát meg a közös programok szervezésére.

Nem játszadozom. Számomra az online beszélgetés tényleg a személyes, akár telefonon történő társalgás kiváltója, szóval törekszem a folytonosságra ebben is. Nyilván vannak korlátozó tényezők, munka közben nem mindig tudok 100% figyelemmel fordulni a beszélgetés felé, de ezt azért jelzem olyankor, és amint van lehetőségem, ezen igyekszem változtatni.

Volt exem, aki az őrületbe kergetett azzal, hogy kérdezett valamit, én egyből reagáltam rá, majd fél órával később méltóztatott ismét szólni hozzám. És még csak nem is volt olyan elfoglalt, ez teljes egészében a játszmázás része volt. Egyrészt így nem lehet normálisan társalogni, másrészt meg nagyon könnyű ezzel elérni, hogy érdektelennek érezzem magam a számára, és inkább berekesszem az egész ismerkedést a fenébe.

Miért kell lepontozni? Ide tényleg a besavanyodott,magányos alakok járnak?:D

Leírtam normálisan,hogy fölösleges nem írni taktikázás céljából,hiszen szerintem az ismerkedésnek pont ez a lényege.(nyilván munka,stb.miatt lehet,hogy nem tud rögtön válaszolni,de ez érthető)

Jellememből fakadóan senkire nem szeretek rátelepedni, ugyanis amint kisnovellákban kezdek írni, vagy litániákban kezdek beszélni, rögtön azt érzem, hogy sok vagyok a másiknak. Ez mindig így volt, s mindig így lesz. Nem azért nem keresek valakit órákig/napokig, mert unom őt, vagy mert nem kedvelem a társaságát, hanem azért, mert mondjuk eleve éppen elfoglalt vagyok, vagy nem vagyok telefonközelben, vagy mert nem vagyok az a tipikus "miért nem írsz?", "válaszolj rögtön", "hol vagy már?", "hová tűntél?", "biztos pasizol" dumákat másodpercenként durrogtató pióca típus.

Ezt valaki vagy taktikázásnak értelmezi, vagy nem, az már nem az én dolgom.