Miért szégyen vagy elítélendő, ha bevallom, hogy örülnék egy gazdagabb társnak és nálam ez egy pozitívum?

Ez nem azt jelenti, hogy semmi más nem számít vagy pénzért csak úgy megvehet akárki, mert nem. Nem is nézek le senkit amiatt, mert átlagos vagy rosszabb körülmények között él, én is így vagyok ezzel és alapvetően ilyen környezetben is mozgok. Viszont pont ezért pozitívum számomra az is, ha valaki tehetősebb, mert egyébként reálisan nézve azért nem sok dolgot érhetnék el vagy teremthetnék meg magamnak a jövőben.

Egy vidéki kisvárosban születtem, ahol elég kevés a lehetőség, de (leginkább az árak miatt) az sem egy egyszerű történet, hogy csak úgy átköltözz egy nagyobb városba/a fővárosba (munka vagy tanulási lehetőségek miatt). Tanulok, még szeretnék is tanulni és dolgozni is szoktam (egyelőre csak ahogyan az időm engedi, de később nyilván szeretnék normálisan, főállásban elhelyezkedni). Sajnos vagy nem sajnos, nem egy kifejezetten piacképes, keresett, jól fizető terület érdekel, így hiába végzek egyetemet ez nem lesz “hawaii, dizsi, napfény”. A szüleim támogatnak amennyire tudnak, de ebből szintén nem lesz se lakás, se semmi komolyabb (amit természetesen nem vetek a szemükre vagy ilyesmi, eleve rengeteget köszönhetek nekik, mielőtt valaki félreértené).

Szóval igazából úgy nem vágyom nem tudom milyen extra vagy luxus dolgokra, de pl. idővel szeretnék majd elköltözni otthonról vagy szeretnék egy autót vagy úgy egyáltalán szeretném, ha az anyagiak nem jelentenének egy nagy visszatartó erőt vagy akadályt az életemben. Szóval, nagy felüdülés lenne, ha szabadon tanulhatnék, dolgozhatnék, vásárolhatnék, szórakozhatnék, utazhatnék stb. anélkül, hogy figyelembe kellene venni, hogy most ez belefér-e, eleget keresek-e, mit engedhetek meg magamnak. Úgyhogy nem egy otthon ülő, körmöt reszelgető nő szeretnék lenni vagy nem arra vágyom, hogy drága cipőket vehessek tonnaszámra, “csak” egy szabadabb, biztosabb életre vágyom, amit én nem valószínű, hogy egyedül élérhetnék.