Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akinek tanár (főleg egyetemi) a párja, hogyan ismerkedtetek meg?
Kíváncsi vagyok, több tanárt ismerek, akinek szintén tanárként dolgozó párja van. Főleg középiskolai tanároknál jellemző.
Egyetemi tanároknál is ez a gyakori, vagy esetleg volt tanítványokkal alakul ki kapcsolat, vagy teljesen függetlenül, szakmán kívül is.
Történeteket is szívesen olvasnék, ha leírnátok sajátotokat. :)
Egyetemi tanár vagyok egy elég jó nevű külföldi egyetemen, az összes kollégám 20 évvel idősebb, diákkal meg nem kavarok, lazább kapcsolatra találni máshol is lányt. Egyetemről konkrétan 0 sztorim van, max olyan ahol kutatóúton, vagy konferencián voltam, és ott megismerkedtem valakivel.:D Egyetlen kollégámnak sem akadémikus a párja.
30/F
Köszönöm :)
Akkor a középiskolai tanárokra jellemző, hogy egyetemen, iskolában ismerik meg egymást.
És tudnál írni néhány példát, vagy helyet.
Ilyesmikre gondolok, hogy boltban, vagy az utcán is ismertél már meg valakit, tehát ilyen hétköznapi helyeken. Vagy inkább hobbik kapcsán, koncert, színház stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!