Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rákérdezzek hogy le feküdt e anyámmal?
Több éve ismerem ezt a férfit, még amikor boltban dolgoztam jött be a családjával többször. Szétmentek, azután többször írogattunk egymásnak, de én még akkor együtt voltam a férjemmel, nem akartam gondot magamnak elhagyni stb.
Aztán egyszer eltűnt, édesanyám sokat Facebookozik, ők csak max általam ismerte mert háztartási eszközöket javít, és tudta hogy hozzá viszem el a mikrohullámú sütőt, de személyesen nem ismerték egymást.
Láttam hogy beszélgettek, majd azután láttam hogy egy autóban ültek. Ők nem láttak, sötét volt de láttam elcsattant egy csók
Én 99%ig biztos vagyok benne hogy egyszer tuti volt köztük szex, semmi egyéb érzelem.
Na most megint megtalált a pasi, írogattunk, azt mondta jó lenne találkozni és szívesen lenne a párom stb stb.
De engem valahogy az ami pár hónapja volt frusztrál.
Legszivesebben rákérdeznék de nem merek.










Na igen, elég gáz! Nem mondom hogy egy adonisz de olyan kedves.
Mondjuk anyám volt a nagyon rámenős, mert később egy beszélgetés szemtanuja is voltam hogy megbeszéltek egy találkozót, a pasi nem ment el, majd aztán ugye még egyet...
Egyébként igen, nagyon gáz lenne.
Amúgy egy alkalom lehetett közöttük a pasi azóta se írogat neki, és ez szeptemberben volt





Felesleges rákérdezned. Aki a lányra, majd az anyjára nyomul és megint a lányra, azzal leginkább szóba sem kell állni.
És mivel még férjnél is vagy, duplán nem értem, miért állsz vele szóba.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!