Azt mondjak, hogy az ido mulasaval enyhul a hianyerzet. Akkor nekem miert hianyzik egyre jobban?

Első csalódás? Akkor még várj egy kicsit.

Másodjára már megkeményedik a lelked annyira, hogy ne érintsen ennyire.

Ez amúgy pokolian szomorú, de állítólag "ez az élet". Na ez az amiért én az oldalvonalon túlra költöztem.

Pár hónap sok esetben keves. Volt egy pasi az eletemben, aki a "nagy ő" volt szamomra, azt hittem sosem leszek tul rajta. Az elso par honap pokoli volt, de azon kapom magam, hogy szinte mar eszembe sem jut,de ha megis, akkor nem vagyok szomoru stb. :D

Szoval turelem!

Türelem és kitartás. Idővel tényleg elmúlik. Nekem volt olyan kapcsolatom, akivel talán ha 6-7 hónapig jártunk, de legalább másfél évig aktívan bántott a hiánya és nem tudtam egyszerűen feldolgozni. Aztán már eszembe se jut (csak ilyenkor, ha eszembe juttatja valami), és nem is vagyok szomorú miatta.

Azt mondják a láz is akkor a legmagasabb, amikor már kifelé lábalsz a betegségből. Szóval csak kitartást!

Nem nagyon enyhül több,mint két év után sem.Van amikor kevésbé fáj,de mindennap gondolok rá.

Csak végre enyhülnevaz én fájdalmam is.Szerintem el múlni soha sem fog