Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak ebben a helyzetben? Úgy érzem semmi értelme az életemnek, és soha senkinek se fogok kelleni
Nem tudom mit csinálhattam volna még jobban. A volt barátom elhagyott 3 hónap után. Ráadásul pont azon a napon mikor 3 hónapja jártunk. Pedig ő beszélt nekem már a közös jövőről, azt mondta senkit se szeretett úgy, mint engem. Apró ajándékokkal is elhalmozott pl bon-bon, csoki stb. A családja is utált engem, gúnyolódtak rajtam. Én mindent megtettem érte, de ő értem semmit. Előfordult hogy egy nap más programot csináltam, aznap valami indokot kitalálva nem találkozott velem. Volt olyan hogy beteg volt, velem nem találkozott, de a családjával elment valami programra, ahová engem nem vitt, képek is készültek.
Azt is mondta egyszer mert 2 óra hosszáig nem keresett, hogy hol voltam ilyen sokáig, meg hogy akkor a családomra ráírt volna hol vagyok, ha továbbra se jelentkeztem volna.
Az ex barátnő is felmerült, mint téma, őt el is vitte ilyen közös családi programokra. De az ágyban is szörnyű volt állítása szerint.
Eleinte azt állította hogy hozzá senki se volt olyan kedves, mint én, de legutóbb már azt mondta hogy eleinte mindenki kedves hogy a játékokban ő szadista.
Durva dolgokat is mondott nekem.
Meg a szakítás előtt már éreztem hogy nem olyan kedves hozzám, mint eleinte.
Ennek már 2 hónapja, de még mindig nem tudtam kiheverni. Most egyelőre nem vágyok új kapcsolatra, de úgy érzem ezek után már sose fogok kelleni senkinek.
Azért érzel így, mert ez a elb.ta az összes önbecsülésed. Nekem is volt ilyen kapcsolatom, és senki nem értette utána, hogy miért vagyok kiborulva. El akart nyomni, mert egy eQ nulla, kisfiú. Peresze, hogy lesz más, miért ne lenne? Azért, mert egy érzéketlen tuskó átbott? Nem téged minősít, hanem őt.
Fel a fejjel és lépj tovább. Az élet csodálatos, és ha nem siratod a múltat te is rájössz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!