Csak én látom úgy, hogy társkeresés terén is durván érvényesül a fogyasztói magatartás?

Én egy picit más szempontból közelítenék ha nem haragszol meg, ha pedig megharagszol majd megbékélsz, vagy nem, az a te életed és a te érzéseid, de mégis bízom abban, hogy nem veszed ezt személyes sértésként mert nem az a célja.

Mi lehetett az ok ami szülte a sorokat?

Ez nagyon lényeges kérdés mentálhigéniés szempontból, ugyanis feltűnik bennük az azokat begépelő ember fájdalma és sérült igazságérzete.

Erősen kihangsúlyozod a szexualitást és az első gondolatom az, hogy ezen a téren szenvedett el csorbát az én-képed.Ugyanis ha rendben éreznéd magad és a szexualitásodat, illetve nem sérült volna az igazságérzeted akkor nem váltana ki belőled fájdalmat "kinek nem inge, nem veszi magára" alapon az, ha esetleg olyan partnerbe botlasz aki az általad taglalt mentalitással áll hozzá a párkapcsolat témaköréhez:

"...a lehető legkevesebb időt és energiát kelljen belefektetni az összecsiszolódásba ezen a téren (is), mert ezek nélkül nem lenne a szó legszorosabb értelmében tökéletes a párkapcsolat már a legelső pillanattól fogva, és hát mi a francért akarná bárki is beérni valamivel, ami nem tökéletes annyira, amennyire csak lehetséges."

Tehát azt gondolom lehetséges, hogy nem feleltél meg valakinek szexuálisan és/vagy nem akart veled elköteleződni, mikor neked még időre lett volna szükséged a harmonikus összekapcsolódáshoz és "összecsiszolódáshoz", a szexuális tapasztalatlanságodból eredő felzárkózáshoz.Esetleg a gondolkodásmódodból eredő félelmeid miatt meg sem tapasztaltad.

A legfontosabb dolog ezzel kapcsolatban, hogy realizálj és tudatosíts valamit:

Ez elsősorban a te gondolkodásmódod, ugyanis csak olyasmire tudunk reagálni amire valamilyen formában potenciálisan fogadóképesek vagyunk.A külvilág ami felé a fókuszt helyezed ebben a helyzetben csak arra szolgál, hogy tartsa számodra a tükröt és megmutassa ezt neked, mert ezen a fronton szenvedtél el valamilyen sérülést és itt célszerű megerősödnöd.(Ez egy olyan nézőpont ami mindig a fejlődést, önmeghaladást szolgálja.)

Nem azt állítom, hogy nincs igazság a soraidban.Én a helyzet érzelmi szempontból való negatív megélésére szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ezáltal eljuthass egy lelkileg minőségibb, kiegyensúlyozottabb és ezáltal stabil állapotba.

A fogyasztói magatartás alapjául a kapitalista verseny szolgál, ami viszont mindig is a párkeresés lényege volt, ez régen sem volt másképp. Az állatvilágban is így működik, az embereknél is hasonló az alap koncepció. Az, hogy pár évig-évszázadig ezt elnyomtuk mesterségesen, a kultúrával korlátozva, még nem jelenti, hogy egyébként az ember nem ilyen. Évmilliók evolúcióját nem fogod tudni párszáz év alatt kitörölni, és most, hogy a mesterséges korlát felemelkedett (szexuális forradalom a 60as években, a szigorú viktoriánus erkölcs eltörlődött), visszaáll a régi rend.

Az tény, hogy a mai felgyorsult világban nem feccölnek az emberek annyi időt és energiát egy-egy kapcsolatba, mint azt esetleg megérdemelné, azt keresik, akivel a legkevesebb eltérés van, hogy minél jobban működjön már az elejétől kezdve, de ez szerintem önmagában nem rossz dolog. Pont azért, amit mondasz, hogy ha a kezdetektől egy hozzád illő személyt választasz, akkor ez akkor sem fog változni, amikor pár év múlva eloszlik a rózsaszín köd. Ellenben azzal, ha mondjuk egy totál hozzád nem illő személlyel évekig gürcölsz azon, hogy valami működőképes dolgot hozzatok össze, majd miután elmúlik a lelkesedés, azzal együtt elmúlik a motiváció is, és mindenki visszaesik a kezdeti állapotba, ami egyértelműen a nem működőképes és össze nem illő kapcsolat volt.

Egyébként persze, igazad van, de én ezt nem látom szükségszerűen rossznak. Ebből még nem következik feltétlenül társadalmi szintű elmagányosodás, mert itt is van egy egészséges mértékű diverzitás (nem véletlen léteznek exei az embernek, miközben már van férje/felesége- nem mindenki illik össze mindenkivel annyira, hogy életre tervezzenek), ami megengedi, hogy a nagyobb százalék társra leljen. Nem azt mondom, szomorú amikor valaki magányos marad egész életére, de ők a társadalomnak csak egy nagyon jelentéktelenül apró részét teszik ki összességében, ami már szinte elhanyagolható mennyiség, ezért nem lehet rájuk alapozva egy össznépi problémát megfogalmazni.

blablázol itt össze-vissza, de tuti te is ugyanúgy fogyasztói magatartásban élsz, nyomod a telefont, nézed az instát és húzod a tindert.

Ne akarj magasabb rendűnek látszani

Szerintem az ember nem romantikus szerelemre lett tervezve.

Tökmindegy, hogy meddig mész vissza az időben; 20 évet, 200at vagy 2000et, sosem az örökké tartó boldog szerelem volt az általános.

Ez van, ezt kell szeretni. Arra kéne rájönnie inkább az embereknek, hogy valószínűtlen, hogy a szerelmi életük hozza majd el a megváltást számukra, ezért hülyeség ebbe kapaszkodni 10 körömmel.

Már ha csak ezt az oldalt nézed, simán látszik az a mentalitás, hogy sokan azt hiszik, hogy teljesen tönkre van menve az életük azért, mert nincs, aki ágyba bújna velük, vagy ami még rosszabb - hogy azt hiszik, hogy akkor lennének ambícióik az élet más területén is, ha lenne társuk.

A hagyományos családmodell messze nem garantálta, hogy a házastársak boldogok legyenek egymással, maximum többet tűrtek egymástól a felek. A mai, megváltozott világ sem garantálja.

Leadhatsz az igényeidből a sárga földig, vagy megtarthatod őket, hogy csak a tökéletessel kezdj, fordíthatsz hónapokat/éveket a társad megismerésére, vagy lehetsz hormontúlfűtött szexmániás, dolgozhatsz a kapcsolatodon, vagy szarhatsz az egészbe - tök mindegy. Lutri az egész, és nagy valószínűséggel nem fogsz nyerni.