Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Véleményetek szerint van...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Véleményetek szerint van értelme 4 év után felvenni a kapcsolatot egy régi ismerősömmel?

Figyelt kérdés

A lényeg az, hogy van egy lány, aki nagyon tetszett, de sajnos nem alakult ki köztünk semmi komoly, mert kapcsolatban volt, illetve szerintem csak barátként tekintett rám.


Majd az útjaink szétváltak, de az érzelmeim nem változtak. Azt hittem ez csak egy fellángolás, majd elmúlik, de nem, gyakran eszembe jut, rá emlékeztetnek illatok, hangok, sokszor álmodok is vele stb., szóval nem igazán megy a felejtés.


Ezért merült fel bennem, hogy lehet, újra beszélnem kellene vele, lesz, ami lesz, de nem bírom magam rávenni, félek. Mert a racionális énem azt mondja, hogy hülyeség ebből már úgy sem lesz semmi, megint friendzoneba pedig nem szeretnék kerülni, mert az lelkileg csak még jobban megkínozna. De az is lehet, hogy ennyi idő alatt teljesen megváltozott.

Áh, nem tudom, nekem nehéz ez a döntés, de lehet, hogy számotokra ez teljesen egyértelmű, ezért írtam ki ezt a kérdést.


Szóval nektek mi a véleményetek, szerintetek mi lenne a helyes döntés? Van esély ennyi év után? Vagy a friendzone az egy ilyen "örök dolog", amiből nem nagyon tudok már kikerülni?


2019. febr. 12. 21:01
 1/8 anonim ***** válasza:
Ennyi év alatt gondolom ő nem keresett. Szóval tutira felejtős.
2019. febr. 12. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
47%
Egy probat meger. Engem,kozel 10 ev utan keresett meg egy regi kapcsolatom. 9eve vagyunk hazasok.
2019. febr. 12. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Szerintem nincs értelme.


Próbáltam már hasonló kapcsolatfelvételt kevesebb idő után is. Nem volt értelme, nem működött.


Négy év sok idő, sokat változhatnak a dolgok, a körülmények.

2019. febr. 12. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Fogd fel úgy, hogy újra felveszed a kapcsolatot egy régi ismerőssel, ne agyald túl.
2019. febr. 12. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Én 4 év után vettem fel aktív kapcsolatot a párommal, mivel kint élt külföldön. Hasonló volt a helyzet, tetszettünk egymásnak, de ő kiment, én meg itt éltem az életem. Igaz, hogy néha telefonálgattunk (3 havonta egyszer, de akkor órákat), de nem pötyögtünk egymásnak, meg semmi szoros kapcsolat. De hiába a távolság és az idő, bizony amikor hazajött, újra fellángoltak az érzelmek. Mostmár tervezzük a házasságot, gyerek is van, 2 csodás ikerlányka.

Ne ebből indulj ki, de szerintem ez egy kis motiváció arra, hogy ne add fel! Sok sikert :)

2019. febr. 12. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 Karena26 ***** válasza:

40 év után is érdemes lenne, ha ennyire odavagy érte.

De most domboríts egy nagyot a belépőddel, semmiképpen ne ott folytasd vele, ahol abbahagytátok! Lépj ki a friendzone kategóriából!

Van erre lehetőség, a 4 év elég lehet. Minél jobban elfelejtett téged, annál nagyobb esélyed van!


Kolléganőmnek a párja 21 év után vallotta be neki, a lépcsőház előtt cigizve, hogy szereti, mindig is őt szerette, és addig nem nyugszik, míg a felesége nem lesz. :)

Másfél éve, 2+1 gyerekkel, és pokoli kapcsolatokkal és élettel a hátuk mögött közel a 40-hez házasodtak össze, most boldogan élnek, és teljesen egyértelmű, hogy ők egymásnak az igazi.

Azért neked ne tartson 20 évig eljutni a vallomásig! ;)

2019. febr. 12. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
2019. febr. 12. 22:36
 8/8 anonim ***** válasza:
Engem talált már meg férfi hosszú idő után,és még mindig kelett,sokat gondoltam rá,és sokat álmodtam vele.És örültem,nagyon.Azt nem tudom neked mennyi esélyed van,de félelmeket legyőzni kel,nem megadni magad neki.
2019. febr. 13. 05:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!