Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Azt miért nem értik meg, hogy azok az elvárások amik teljesítményeken alapszanak, mint meghatározott fizetés, diploma megléte, kocsi, külön élés stb. ezek érdek elvárások és semmi köze nincs a szeretethez?
A szeretet ellentéte az érdek. A másik emberbe nem a teljesítménye alapján szeretünk bele, hanem a lényébe. Ez ösztönös. Viszont az egyáltalán nem ösztönös, hogy valaki a másik társadalmi rangjába szeret bele, ezzel a saját ösztönét nyomja el.
Mondjuk tételezzük fel egy anarchista társadalomban élnénk, ahol mindenki egyenlő nincsenek osztályok, nincs hatalom és nincs versengés, teljesítmény. Ott csak az fog számítani, hogy milyen ember a másik és nem egyéb tényezők, hogy mit tett le az asztalra. Engem pl. nem érdekel, hogy mit ért el eddig az életben a másik, hanem az a fontos, hogy élvezzük egymás társaságát, vonzódjunk egymáshoz szexuálisan és szeressük egymást.
Kedves kérdező, úgy néz ki, hogy én akaratlanul is elnyomtam a saját ösztöneimet. Szerinted.
Ugyanis nálam a külön élés alapvető egy férfiban. A többi nem érdekel, de aki anyuka szoknyája alatt él, az nekem fiú marad, márpedig én férfit keresek.
Én magam is 19 évesen költöztem el, és így ismertem meg, hogy milyen is az, amikor magamra vagyok utalva, amikor nem anyuka/apuka intézi a dolgaimat. Teljesen más egy ilyen élet, még akkor is, ha otthon adsz bele a kiadásokba.
Lehet hogy ez egy nagy hibám, de én a kényelemből szüleivel élő férfit kizárnám ismerkedés szempontjából.
A többi(pénz, autó, diploma) viszont nem foglalkoztat.
"A másik emberbe nem a teljesítménye alapján szeretünk bele, hanem a lényébe."
Mintha a lényéből nem következne a teljesítménye, te szerencsétlen. Vagy szerinted van pl. olyan acélos akaratú, jég hátán is megélek típusú (tehát a nőknek tetsző) csávó, aki egész nap füvezik anyukája pénzéből és számítógépes játékokkal játszik? Vagy olyan művelt, értelmes, szorgalmas ember, akinek 8 általánosa van, és árufeltöltő a Tescóban?
Én már külön élek, de szerencsém volt ebben. Sokan nem tudnak külön élni, mert nincs rá elég keret.
De abba bele gondoltok, hogy milyen embertelen a az, hogy létezik minimálbér és, hogy vannak szakadéknyi különbségek? Ez szerintetek csak az egyén hibája vagy a rendszeré? Ha szerintetek az egyéné akkor a szociális érzékenységetek a béka segge alatt. Szociálisabb egyenlőbb társadalmat kéne építeni ahol nincs durva egyenlőtlenség és elnyomás.
És a lányok mikor értik meg,hogy attól mert valaki nem diplomás mèg lehet motivált az életben és nem csóró minimálbéres akar lenni?
20 éves vagyok 18 éves korom óta dolgozom, szakmám van és annak továbbképzése,Ausztriába élek suli óta külön édesapámtól de egy városba,saját autóm is van,szeretem a szakmámat,vannak király hobbijaim(síelés,úszás,kondi,küzdősport) jól keresem itteni fizetéshez képest.
Azért a személyiség és az elért eredmények (nem feltétlen pénz) nem különválasztható.
Egy motivált szakmáját szerető ember vonzó szerintem. (És ez nem diplomafüggő.)
Meg jól hangzik h "azért szeressen aki vagyok" de a mindennapjainknak igenis markáms részét teszi ki a munka/szakma és a pénz is. Így nem mind1 h hazaérve egy nyafogó begyepesedett valaki vár vagy egy olyan aki.lelkesen meséli mit csinált aznap és mit szeretne megvalósítani.
És ott a pénzkérdés is. Mert ne tegyünk úgy mintha ez ne tartozna a mindennapokhoz. Nem azért fontos nekem h a párom dolgozzon mert hozza haza a pénzt (én is dolgozom) de pl fontos volt látnom h hasonlóan hozzám be tudja osztani látja a lehetőségeink határait és anyagilag felelős döntéseket tud hozni. Így tudom, hogy hosszú távon az anyagi dolgainkat is rendben lesznek. (És nem az összeg miatt)
"Meg jól hangzik h "azért szeressen aki vagyok" de a mindennapjainknak igenis markáms részét teszi ki a munka/szakma és a pénz is. Így nem mind1 h hazaérve egy nyafogó begyepesedett valaki vár vagy egy olyan aki.lelkesen meséli mit csinált aznap és mit szeretne megvalósítani."
Értsd meg, ez rendszer hiba, hogy vannak kényszermunkák amiket, ha nem végzel el akkor halj éhen. Ez embertelenség. Nincsenek nálunk a termelőeszközök, hanem a tőkéseknél. Én meg melletettek állok, hogy legyen felszabadult életetek és ne zsákmányoljanak ki titeket.
Én bunkó humortalan, céltalan parasztként nem tudok erre a kérdésre válaszolni, hiszen diploma nélkül programozok, és keresek vele borzalmas 400 nettót újrakezdőként, és még 6-7 óra után el is lógok a melóból, na meg közben is sokat kávézgatok.
Nem érdekel semmi más a szakmán kívül, csak a természetttudományok, technológia... Ja meg a kirándulás, motorozás, stb.
Szüleim házában élek rongyos 80 negyzetméteren, a külön lakásban a földszinten, mert valahogy bunkóként nem akarok innen bp hegyvidékéröl újépítésű panelba költözni, mert ott nem túrhatom a földet, na meg a kocsi, és a 2 motorom se férne el, nem is szerelgethetném (najó szelephézag állítást, meg ilyesmiket, inkább a szervizre bízok).
Céltalan vagyok, mert így a borzasztóan fizető rabszolgamunkán, és a hobbiból összerakott, pár év alatt 20 misis bevételt hozó 2 hónapig fejlesztett videojáték kiegészítésemen túl nem akarok többet, hiszen megélek a házfelújítás, új autó vásárlás, motorok vásárlása, nyaralások után maradt, gyarapodó 7 millás megtakarításomból.
Ja de, akarnék egy kedves, nekem tetsző lányt, akivel szeretjük egymást, megölelhetem, együtt lehetünk, együtt járhatjuk a világot, és együtt tervezhetünk, és nem kéreget kölcsön albira miközben az exével, és másokkal dugogat, mert neki szabad, hiszen ő jól néz ki.
De tudom, így egy kőbunkó parasztként erre nincs esélyem, na meg avásárolt autó nem német "prémium", és a motorral sem egykerekezem, mdnő napszemüvegem sincs, ecsetfejem sem.
Így hát pontozzanak le az utazni szerető, corvinuson, vagy bgf-en, és a többin közgáz diplomát szerzett egyedi zseni hölgyek, akik egy ilyen hiányszakmát választottak, mert az a céljuk, hogy jobbá tegyék az emberiséget, amire a bérszámfejtéssel, és excelezéssel meg is van az esélyük!
De had döntse már el mindenki mit vár el. Ne olyannál probalkozz akit a diploma vagy az autód érdekel!
En csak èretsèdizzem és németeztem. Szaros jogaikat csinaltam meg es kihuztam Ausztriaba melozni.
Dolgoztam gyarban es mellette pultoztam. Igy fent tudtam tartani az alberletet. Lett kocsim.
És pontozzatok le de nem akarok minimalberes palit! En tettem azért hogy ne nyomorogjak es mas miatt nem fogok.
Van egy kis hazam igaz meg nem hitel mentes kb 5ig. En pl pasival macskát nem veszek kotossen. De had varjam el az onalosahot. Es latni szeretnem hogy tesz azért hogy jobb legyen.
Igen, szar a rendszer. De nem lehet mindent erre fogni!
Azert egy 180ezres fizut had varjak el. Amit elég sok gyarban is meg lehet keresni!
Ha latom hogy önálló akkor az sem érdekel ha othon lakik es koltozhet hozzám. De ha nem latom hogy önálló es megàll a laban akkor fel is út meg le is!
N27
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!