Én, és a 20 as éveiben járó tanárom szerelmesek lettünk egymásba, titkolnunk kell, vagy felválalhatjuk következmény nélkül?

Ha szereted, titkoljátok, nagyon megütheti miatta a bokáját.

Ha mindkettőtöknek jó, ez van, de a részéről nem lett volna szabad belemenni, hiába vagy már te is felnőtt.

De, hogy a kérdésedre is válaszoljak: Szerintem valahogy bekkeld ki addig, amíg nem vagytok alá- és fölérendelt viszonyban.

Ha már megdugta a diákját (ne haragudj, de számomra ez elfogadhatatlan egy tanári pályát választott férfi és nő esetében), abból nem jön ki jól, ha kiderül. Ha utána válik hivatalossá, talán nem lesz annyira gáz.

A kirúgástól lehet, hogy nem mentek rá, de az emberek ítélkezése egy hosszú romboló folyamat tud lenni. Épp elég lesz nektek megküzdeni a korkülönbség miatti előítéletekkel, ne bonyolítsátok tovább az életeteket!

Szerintem még fiatal vagy elolvasni az Anna Kareninát, de abban félelmetesen ábrázolva van, hogyan mehet rá egy nagy szerelem és egy élet a társadalmi előítéletekre. Az a lassú méreg, ahogy a környezet kiveti magából Anna Kareninát és végül felemészti őt a magány és öngyilkos lesz. Jó, túlzó ezt a ti helyzetetekre kivetíteni, de ennél az írónál senki sem tudja jobban ábrázolni ezeket a törvényszerűségeket. Oké, talán egy fokkal elfogadóbb társadalomban élünk (néha túl elfogadó is, de ez lehet látszat is és lehet, hogy valójában nem sok minden változott.). Anna sehova sem tud elmenni a szerelmével, mert mindenhonnan kinézik, mint bukott nőt. Elmehet persze, de emiatt nem érzi jól magát. És nem, nem csak 100-200 évvel ezelőtt volt ilyen a világ. Egyszer láttam egy házaspárt, akiket meghívtak vendégként egy esküvőre, de a vőlegény családja nagyon nem akarta őket meghívni, mert a férfinek ez második házassága volt és elhagyta a családját, a gyerekeit a nőért. Én is húzogattam rájuk a számat, nem is voltak szimpatikusak alapból. Nem érezték jól magukat, nagyon feszengtek. Két tök átlagos, vagy inkább csúnyának ható embert képzelj el. De ha utólag rájuk gondolok, a belőlük sütő feszélyezettségen túl az látszott rajtuk, hogy külsőre annyira hasonlítottak egymásra, mintha testvérek lennének. Szerintem törvényszerűen szerettek egymásba. Nem helyeslem, és soha nem fogadom el, hogy valaki elhagyja a gyerekeit egy szerelemért, de ítélkezni se akarok, főleg, hogy azóta megtanultam, milyen iszonyatos szenvedés házas emberbe beleszeretni.

Nem tudom, az ő szerelmük túlélte-e a kirekesztettséget. A boldogságuk szerintem nem élte túl.