Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Tovább lehet lépni egy végetér...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tovább lehet lépni egy végetért kapcsolatból, amiben nagyot csalódott az ember és még mindig szereti a másik felet?

Figyelt kérdés

27 f. vagyok, sok kapcsolatom volt már, de 3 és fél éve találtam meg azt, akit először szerettem igazán nagy szerelemmel és akitől a legtöbb mindent kaptam. 3 évig tartott, mjad ő közölte, hogy kiszeretett belőlem és talált magának mást. Az első két évben minden tökéletes volt, vele voltam a legboldogabb. Fél éve szakítottunk, még mindig szeretem. Volt azóta több randim is, 2 kisebb kapcsolatom, próbáltam keresni valakit, de senkiben nem látom azt mint benne, senkit nem tudok úgy szeretni, mint őt és senki mellett nem tudok olyan boldog lenni, mint vele. Mindenkit üresnek látok, nem látok senkiben semmit, nem érzem azt a boldogságot, amit korábban vele, nem várom úgy a találkozót sem senkivel, nem érzem azt hogy képes lennék bárkiért is annyi mindent tenni, mint érte.


Fogok még valaha tudni ugyanúgy szeretni, mint, amikor vele voltam? Nagyon egyhangú így minden, semmi sem olyan mint volt.


2018. okt. 22. 15:10
 1/2 anonim ***** válasza:
Nem. Úgy nem fogsz többet. Másképpen igen. Ez sajna már csak így marad:) Ehhez szépen hozzá fogsz szokni. Jönnek majd nőcik, ki egyéjszakára, ki többre, fognak fújtatni az exedre, és így éled szépen az életkédet. És írkálják majd a kérdéskéket ide a Gyíkra, hogy a szemét ex..:D
2018. okt. 22. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Fogsz,még jobban is.Ha ő kiszeretett belölled,az azt jelenti hogy nem ő volt az igazi.Lesz idő,mikor már eszedbe se jut,vagy ha igen akkor is nevetsz magadon hogy képes voltál szenvedni miatta.
2018. okt. 22. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!