Ti ilyenkor szólnátok neki így kedvesen vagy elfogadnátok?

Esetleg megkérdezheted tőle, hogy miért változott meg a testalkata? Betegség mondjuk?

Szerintem mondd meg neki őszintén, hogy neked nem tetszik most a testalkata, de támogatnád abban, hogy visszanyerje a formáját az egészsége miatt is.

Ez a betegség azért hülyeség, mert ha nem tetszik az elhízott test, akkor mindegy, miért hízott el. Ha ugyanaz a kövér férfi/nő szembejön veled az utcán, de egyszer azt hiszed, sokat zabál, máskor azt, hogy beteg, nem fog betegen vonzani.

Voltam kövér, 30+ kg. És nem lepődtem meg, hogy ahogy fogytam, úgy tetszettem egyre több embernek. Ez van. Ez nem a kirakatról szól, a vonzódásról.

Na akkor elhízott pasasként engedd meg, hogy hozzászóljak én is!

Először is, azok akik fröcsögnek, hogy fogyjon le meg igazad van meg satöbbi: menjetek a francba! Miért? Mert milyen jogon akarjátok másnak megmondani, hogy mit kezdjen magával? Meg tök könnyű elküldeni valakit sportolni, ha nem voltál a cipőjében, inkább hallgass!

A LÉNYEG:

SENKIT ne akarj már a megismerkedéskor, de utána sem megváltoztatni! Nem jó ahogy van? Semmi gond! Akkor állj tovább! Jobb lesz neked is, neki is! Milyen jogon állítasz valakit olyan kihívás elé, hogy lehet valami, ha átalakul olyanná, amilyenné akarod? Ezt mégis hogy képzeled? Gondold már magad a helyébe...

Lehet, hogy szerencsétlen így is rohadt szarul érzi magát az egész miatt. Lépj tovább és ne bántsd...

Mit szólnál ha a pasas azt kérni, hogy miatta mondjuk nagyobbíttasd meg a melled, vagy egyéb módon válj olyanná, amilyen nem vagy?

Vagy legyen jó ahogy van, vagy ne! Ne alázd már meg... a maradék kedve is elmegy a nőktől.

Leírom, hogy miért gondolom így. Saját tapasztalat. Hosszú lesz:

Most sem vagyok kis darab, de régen ennél is több voltam. Aztán volt egy időszak, mikor először gyorsan sétálni, majd sportolni is kezdtem. Tegyük hozzá, nem volt épp munkám se semmi, ami elvette volna az időm. Simán fordítottam rá napi 2 órát. Lefogytam 9!!!, azaz kilenc hónap alatt több, mint 65kg-ot. Pontosat nem tudok mondani, de akkor a "versenysúlyom" 106kg-nál állt meg. (187 magas vagyok)

Az eredmény? Persze könnyebb voltam, rám jöttek olyan ruhák, amik korábban sosem. Voltak jó élményeim. Aztán jött a rideg valóság: hiába fogytam le, mert lógott a bőröm, mint egy tejeszacskó. Emiatt pedig jóval boldogtalanabb lettem, mint elhízottként, mert bár lefogytam, az eredmény nem az volt, amit vártam, sőt... kiábrándító volt, leírhatatlanul. Sajnos ettől a testem gusztustalanabbul nézett ki, mint elhízva. Nem akarod elképzelni, hidd el! Ezzel együtt járt egy menetrendszerű lumbágó is, ami a fogyás után évente előjött és ágynak vágott minden olyan tevékenységnél, ami a hátamat érintette. Egy rossz mozdulat... és egy hét kényszerpihenő. Továbbá állandóan alacsony vércukorral küzdöttem. Tényleg, kb 2-es értéket képzelj el a 6-os normálhoz képest. Folytonos szédelgés egy kis megerőltetéstől is. Mindez a fogyás UTÁN. Többször vizsgáltattam pajzsmirigyet, hátha attól hízok könnyen, de szerintem genetika részben. Kövér szülők gyermeke vagyok és a sportot is utálom. Kimozdulni, kirándulni imádok, biciklizni is, ha van kivel. De ha az egész csak arról szól, hogy a testemet formáljam, az nem tud motiválni, hidegen hagy.

A lényeg: kegyetlenül megviselte a szervezetemet és engem is az egész. Na nem fogyási célzattal kezdtem fogyni, csak mozogni kezdtem. Kimozdultam, hogy ha már munkám nincs (vagyis akkor nem volt), legalább mozogjak kicsit. Szóval az egész nem kontrolláltan zajlott. De óriási erőfeszítés és sok-sok munka volt benne. Aztán egy KEVÉS önbizalmam lett és ismerkedni kezdtem. Elkezdtem rendbe szedni az életem, szép sorjában.

Mindezek után tudod milyen megalázó volt, mikor több ostoba huszonéves lányka is azzal kezdte, hogy elkezdhetnék gyúrni/edzeni? Meg sem ismertek még, azzal kezdték, hogy meg akartak változtatni! Mindezzel szinte teljesen fittyet hánytak az addigi erőfeszítésekre. Úgy éreztem, hogy amit addig elértem, szart sem ért a szemükben, sosem leszek elég jó. Ami amúgy igaz is szerintem. Mindegy is, ilyen áron nem kellett senki és most sem kéne. Később találtam olyan nőt, aki elfogadott és szeretett olyannak, amilyen vagyok.

Visszagondolva pedig kegyetlenül megalázó volt az egész. Ez amúgy ahogy észrevettem a huszonéves kategória jellemzője. Ők hiszik azt, hogy majd átformálgatják a pasit olyanra, amilyenre akarják.

Hölgyem, szálljon le a földre!

#24: A kövérség rossz étkezési (és alkoholfogyasztási, ha iszol) szokásokból, mozgásszegény életmódból fakad és komoly egészségügyi kockázattal jár. Minél előbb orvosolni kell, mert ezer szövődménye lehet.

Egy nő mellei genetikai adottság alapján nyerik el végső méretétüket és nem jelentenek egészségügyi kockázatot, ha nem nagyobbítják meg.

Más szóval, fos a párhuzamod, a kérdezőnek pedig joga van olyan férfival járni, aki lehetőleg nem hal meg fiatalon egy (amúgy tök egyszerűen megelőzhető) betegségben.

#24 írta: "Meg tök könnyű elküldeni valakit sportolni, ha nem voltál a cipőjében, inkább hallgass!"

A kérdező nem az anyukád, hogy elküldjön sportolni. Ha (elvileg) érett férfiként téged küldeni kell sportolni, akkor te nem barátnőt, hanem pótanyát keresel. Egy teljes életet élő férfi vagy nő azért sportol, mert az embert nem arra találták ki, hogy napi 8 órát üljön a seggén. A sport nélküli élet nem teljes élet.

Örülök, hogy megtaláltad azt a nőt, aki hozzád hasonlóan leszarja a testmozgást, de a kérdező úgy tűnik, nem ilyen. Fogadd el.

Lány vagyok, kis mellekkel, és vékony testalkattal. Ha nekem valaki azt mondaná az ismerkedési fázisban, hogy szerinte kicsi a mellem és műttessem meg (bár mint az egyik előző válaszoló kifejtette ez nem ugyanaz a dolog), vagy hogy túl soványnak nézek ki, hízzak meg, akkor lehet, hogy igaza van (a saját szemszögéből biztosan), viszont tudom, hogy én hogy vagyok saját magam, így nem mennék el műtétre és nem kezdenék hízókúrába, hanem megállapítanám, hogy nem illünk össze, vegyünk egymástól szép búcsút. Ha azt mondaná (persze szépen), hogy egészségtelenül sovány vagyok, ilyen gyenge háttal egy gyereket sem fogok tudni kihordani, és ő a sportos életmódot szereti, amihez erő is kell, ezért járjak el vele edzeni, akkor viszont elmennék vele, tennék érte, mert én magam is ilyen irányba szeretnék változni, csak, pont ahogy írta a (korábban?) elhízott válaszoló, nehéz megtalálni a motivációt, és a kitartást.

Egyetértek azzal, hogy bár szép gondolat, de nem vonzódhatunk mindenkihez, akkor sem, ha a számunkra nem vonzó külső betegség (vagy akár genetikai hajlam) miatt alakult ki. Úgy, hogy meg tudom számolni a bordáimat, és valószínűleg ez még jó pár évig így marad (mert genetikai hajlam), nem tudok úgy vonzódni egy olyan férfihoz, aki mondjuk hájas. De egyébként ez nálam az izomból felépített nagydarab férfiakra is érvényes, nekem az nem jön be.

Ugyanaz igaz itt a helyzet, mint fordítva. Ha már valakim az az ember, és úgy változik meg, akkor más a helyzet. (Főleg, hogy ha igyekszik visszaváltozni.) De milyen alapon kellene nekem beleszeretnem valakibe, aki egész egyszerűen nem tetszik?