Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit gondoltok a helyzetemről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok a helyzetemről?

Figyelt kérdés

10 éve vagyunk együtt a feleségemmel, abból 5 éve vagyunk házasok. Az elejétől kezdve nem nagyon vonzódtam hozzá, de tetszett, hogy van valakim, akit szerethetek, akihez odabújhatok, akire mindig számíthatok. Inkább gondoltam rá, egy jó barátként, mint barátnőként. Teltek az évek, kezdtük elhanyagolni egymást, szinte csak éltünk egymás mellett, mint a nyugdíjas házasok. Egyáltalán nem vonzódom már hozzá, szabályosan rosszul vagyok az érintésétől, a közeledésétől. A szexet nem élvezem vele, nincs is hozzá kedvem, ha mégis együtt vagyunk másra gondolok, hogy valamennyire menjen. Mindig úgy gondoltam, hogy ha már eddig kitartottam mellette, akkor már nem hagyom el, hiszen csak éveket töltöttünk együtt, viszont megismertem valakit, akibe beleszerettem. A megismerkedésünk elején nem a külsejébe szerettem bele, mert nem ő legszebb nő, a személyisége fogott meg, és hogy nagyon jól érzem vele magam, majd egyszer csak rettenetesen vonzódni kezdtem hozzá, ami addig fajult, hogy egy közös bulizásunk szenvedélyes csókolózásba torkolt. Soha életemben nem éreztem még így a feleségemmel, még a kapcsolatunk elején sem.

Elmondtam a feleségemnek, hogy mit érzek és mi történt, erre ő kérte, hogy adjunk még egy esélyt a kapcsolatunknak, próbáljuk meg helyre hozni. Én nem gondolom, hogy ezt helyre lehetne hozni, mert egy már az elején se voltam belé szerelmes igazán, kettő, nem tudom kiverni a fejemből a másik nőt. Ő is úgy érez irántam, mint én iránta. Megmondtam neki, hogy a feleségemmel megpróbáljuk helyre hozni a kapcsolatunkat, de olyan fájdalmat éreztem, hogy nem lehettem, beszélhettem vele, hogy nem bírtam ki nélküle és megbeszéltük, hogy elhagyom a feleségem.

Ti mit gondoltok? Tudom, hogy szörnyű ember vagyok, de talán a feleségem is jobban jár, ha olyan emberrel van, aki viszont szereti és nem csalja meg.

28/F


2018. aug. 15. 20:26
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

Azt, hogy a váláshoz NEM kell a beleegyezése.


Hagyd el, ne kínozd feleslegesen.

2018. aug. 17. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!