Nők és az empátia. Miért gondolják sokan, hogy jobb a kegyes hazugság mint az őszinteség?

"Gyakran hallom, hogy azért nem mondom meg neki mi nem tetszik benne, mert nem akarom vele megbántani.."

Ez a konfliktuskerülő, gyáva emberek jelmondata. Bármelyik nem esetében.

Utolsó

Te is szakítanál azzal, akivel nem kielégítő a szex. Ne legyünk már álszentek.

A kérdésre válaszolva: A kegyes hazugság része a társadalmi együttélésnek. Ha mindenki minden helyzetben kimondaná, amit valóban gondol, a társadalom nagyjából abban a pillanatban hullana atomjaira. Megértem, hogy miért zavar, ha valaki nem őszinte veled, és miért érzed játszmázásnak, de nem mindegy, hogy ki-miben-miért hazudik. Pl. ahogy az egyik válaszoló írta, ő nem volt megelégedve a partnere méreteivel, mivel ezen a srác ha megfeszül sem tud változtatni, így inkább nem taposott bele a lelkébe, és elütötte vmi random füllentéssel a dolgot, így a srác továbbra is mer majd kezdeményezni a nőknél, és nem fogja selejtnek gondolni magát, így lesz esélye olyat találni, aki megfelelőnek fogja találni az adottságait. Ha a képébe vágta volna a frankót, akkor most vállon veregethetné magát, hogy milyen őszinte volt, de cserébe ott lenne egy teljesen összetört srác, aki nagyon nehezen, vagy sehogy nem tudná túltenni magát ezen a sérelmén.

Szóval a dolog nem fekete-fehér, és egydimenzióssá butítható, mint ahogy az életben nagyjából semmi sem az. Te lehestz minden további nélkül kíméletlenül őszinte a környezeteddel, biztos lesznek olyanok, akiknek ez imponál majd, de elvárni ezt a társadalom minden tagjától egy össznépi öngól lenne.

Kérdezd meg azután, hogy elhordanak mindenféle szép és kedves dolognak mert nem tudják elfogadni az igazságot. A férfiak mocskosul kitudnak magukból fordulni.

Eleinte én is teljesen őszinte voltam, nagyon kellemes hallgatni, hogy miért is vagyok mocskos k-va csak mert nem akarok tőle semmit.

Az a lány vagyok, aki a kis pénisz miatt szakított a pasival. Az csak egy példa volt a kegyes hazugság gyakorlati hasznára vonatkozólag, nem gondoltam volna, hogy ezen fogsz ilyen sokat rugózni :D

Abban a konkrét esetben nem láttam értelmét tovább folytatni a dolgot. Szerintem humánusabb egyből szakítani ilyen miatt, még mielőtt érzelmek is vannak a dologban (nem voltak egyik oldalról sem, a szakítás pillanatában), minthogy hónapokig vergődünk, aztán még fájdalmasabb a mondvacsinált indok. Azt semmiképpen sem mondanám senki szemébe, hogy túl kicsi neki, azért szakítok. És már megbocsáss, de magam én ismerem a legjobban, most belemehetnék a részletekbe, hogy egy grafitceruza méretű pénisz nekem miért nem elég (sőt, bele is megyek: nyalást nem szeretem, ujjazástól sosem élveztem el, nekem egy masszív, vaskos valami kell hogy orgazmust tudjak elérni- sajnálom, ez van, nem lehet mindenki tökéletes, de ezen nem igazán tud valaki javítani, akinek olyan vastag a szerszáma, mint a kisujjam. Akármennyire is ügyesedik, ha nem érzem, akkor nem érzem, ez van). Szerintem az rosszabb, ha 3-4-5 hónap után mondom, hogy bocs, az exem szeretem, mint ha 3-4 hét után jövök ezzel a szöveggel. Sokkal hihetőbb, és még mindig kevésbé fájdalmas. Azt meg nem értem, miért lenne jobb az igazságot mondani ebben a konkrét esetben, mert azon túl, hogy megbántom vele, egy olyasmi miatt, amin ha fejreáll sem tud változtatni, nekem sem lesz jobb. Mindketten jobb érzésekkel jöttünk ki az egész esetből. És az meg már hadd legyen az én személyes preferenciám, hogy kivel miért maradok együtt vagy szakítok, ha azt látom a legelején, hogy felesleges együtt lennünk, akkor nem fogom évekig húzni egyikünk idejét sem. Nem vagyok már 15 éves, hogy csak úgy a vakvilágba randizgassak, ha párt keresek, akkor azt életre szóló kapcsolatnak tervezem, ott pedig nem állok meg a tökéletes alatt semennyivel sem.