Miért akarja mindenki rám erőltetni a tartós kapcsolatokat?

Mindenki úgy csinál, mintha kötelező lenne nőként az első kapcsolatban halálomig benne maradni.

Volt pár több éves kapcsolatom, és elég is volt. A menetrend az, hogy a férfi eleinte udvarol, mindent megad a szexben, figyelmes, eljárunk szórakozni. Pár hónap után ülünk a tévé előtt, kardinális kérdés, hogy mit főztem, és ha este nincs kedvem csettintésre szétdobni a lábam, akkor hiszti van. Egyre rosszabb a szex, a végén csak ünnepnapokon kapok orált, de én kapjam be, ha előrántja.

Beleuntam.

Az viszont nagyon is bevált, hogy pár havonta lecserélem a pasimat.

Az éppen aktuális megad mindent, odateszi magát az ágyban, van udvarlás, bókok, ajándékok. Amint kezdi úgy érezni, hogy fix punci vagyok, és kezd laposodni a dolog, vagy átmegy rutinba a szex, akkor szépen elköszönök tőle.

De mindenki úgy viselkedik velem, mintha az lenne az egyetlen életcélja egy nőnek, hogy megunt, elhanyagolt feleség legyen.

Lassan belépek a negyedik x-be, és egyre erősebben szekálnak, hogy ideje lenne komoly kapcsolatot keresnem. Nem értik meg, hogy egyáltalán nem áll szàndékomban. Sokszor hónapokig nem keresek kapcsolatot se, csak ha épp férfi társaságra vágyok.

Gyerekem nincs, és ki tudom jelenteni, hogy már nem is lesz, más értelmét pedig látom, hogy tartósan lekösse magát egy nő.

A jó szex fontos, de az mindig csak egy kapcsolat elején van, amíg tart a férfi részéről a rózsaszín köd. Miért dobjam fel mindezt?