Hogyan "taszítsak el" valakit, akivel a munka miatt minden nap összefutunk, de távolságot kell tőle tartanom?

#9: Hát sajnos már elég öreg vagyok ahhoz, hogy elég sok rossz dologról tudjak beszámolni (jó páran állították, hogy fontos vagyok nekik, de ők maguktól sosem kerestek, volt jó pár megalázó ismerkedési helyzetem is, visszamondott randik, vagy olyan, ahová az illető egyszerűen nem jött el, aztán még szóban jól belém is rúgott), és hát ami eddig kimaradt az életemből, azt már ilyen idősen nem lehet behozni. Sok mindent szégyellek, leginkább a pszichés betegségemet, el tudom képzelni, hogy sokan tehernek éreznének, vagy félnének tőlem, pedig nem bántok senkit, és nem is vagyok teher senki számára. De pl. sosem voltak barátaim, még haverok sem igazán, barátnőm sem volt soha, és bevallom, félek, hogy hogyan fogok tudni majd mindezzel elszámolni, ha szóba kerülnek ezek a dolgok. Szeretnék barátokat, családot, de egyre inkább esélytelennek érzem. Ha nem próbálok közelebb kerülni másokhoz, és őket sem engedem magamhoz közelebb, akkor nyilván nem is lesz semmi, ha viszont közelebb kerülünk, akkor szerintem nem fognak tudni mit kezdeni ezzel, legfeljebb sajnálkozni fognak, én viszont ezt nem akarom. Szóval örök dilemma, hogy hogyan alakítsak ki úgy normális és mély emberi kapcsolatokat, hogy mégse ismerjenek meg igazán. Ezért érzem úgy, hogy jobb, ha senkihez sem próbálok kötődni semmilyen formában. Csak a szüleimre számíthattam, rajtuk kívül kb. senki sem volt, akire támaszkodhattam volna, de édesapám is meghalt majdnem két éve, úgyhogy lassan senkim sem marad.

#13: Ha nem ezzel kezdem, az se változtat semmin. Az emberek többsége nem szereti a "zavaró" dolgokat, és nem tud mit kezdeni velük. A múltam úgyis elkísér, és szerintem mindegy, hogy ezek az ügyeim egy hónap vagy fél év után derülnek ki, a többség képtelen lesz elfogadni. 30-asként nem itt kellene tartanom, de ha nyitottam valaki felé, azzal sem jártam sokkal jobban. El tudom képzelni, hogy valaki jobb esetben csak szánakozik, hogy "ez aztán tényleg lúzer", rosszabb esetben arra gondol, hogy "az ilyen pszichopaták szokták verni az asszonyt, kiirtják a családjukat, nekem normális ember kell", vagy arra gondol, hogy "biztosan valami energiavámpír" stb., de még azok sem foglalkoztak velem, akik azt mondták, hogy fontos vagyok nekik, pedig jólesett volna, ha néha csak pár szóban megkérdezik, hogy mi van velem. Ha meg a másik nem független, akkor még inkább visszafogottnak kell lennem, és talán el kellene valahogyan zárkóznom bármiféle közelség elől.

Persze, csak éppen azt az egyet sem találom, akivel minden stimmelne. De valószínűleg már nem is lesz soha olyan normális életem, mint másoknak.