Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Leírom mibe keveredtem alkoholos befolyásoltság alatt, és azt akarom tudni, mennyire ciki, ha ti lettetek volna egyike a társaság tagjának, mi lenne most a véleményetek rólam? N
Barátokkal lógtunk egyik ember hétvégi házában 9-en.
Észrevettem, hogy az egyik lánynak tetszik a párom.
Mivel eleve is kialvatlan, fáradt voltam, 3 pohár rozétól már nagyon elbódultam (ez volt a max ittas állapot eddigi élemben, 23 vagyok).
De nagyon jó este volt, olyan amire emlékezni fogok, jól szórakoztunk. De a féltékenység jelen volt, mert láttam amit láttam, páromnak is mondtam, azt mondta ő is észrevette, de nem biztos benne, hogy tetszik a lánynak. Hát én biztos voltam.
Ezért mikor még ráittam egy cidert a 3 pohár édesre, felkeltem a székről, ráültem a barátomra, aki a mellettem lévő széken ült. Aztán megmondtam a szemben lévő lánynak, hogy ne nézze folyton a barátomat.
Igazam volt vagy nem volt igazam, mondta a barátom, nem bírom a piát. Erre felálltam, és elénekeltem a himnuszt, hogy bizonyítsam, hogy bírom. Nagyon hamisan énekeltem, végig röhögve, hangosan. (Most így józanul nem értem, hogy nem éreztem a helyzet cikiségét, máskor rejtegetem a macskahangomat. :D)
Ezt követően a barátom inkább nyomatékos felinvitált a padlásszobába, ahol mi aludtunk, és ott is maradt velem. Filmeztünk, ami jó volt, de sajnáltam, mert hogy lenn meg ott voltak a barátai, ezek az ő ismerősei, nem az enyémek. Kimaradunk a "buliból". De jó volt visszahúzódni a padláson, filmezni a kitárt padlásablak és padlásajtó közt. Szóval maradni akartunk mindketten.
De nem sokkal a felmenetel után le kellett mennem pössenteni, meg feltankoltam chipset a filmhez. És ha már lenn voltam, kimentem hozzájuk a gangra, gondoltam már szín józan vagyok, mert az az extra bódultság valóban visszavett.
És mondtam nekik, hogy bocs az éneklésért. Kérdezték, nem jövünk vissza? Mondtam, nem, visszavonulunk filmezni, nem akarunk antiszocnak tűnni, nézzék el kivételesen.
Na, de kiderült, azért mégsem voltam még 100% józan, mert az a lány odaszólt valamit, akinek mondtam, ne nézze folyton a barátomat, hogy jól elrángattam őt. Mármint a páromat közülük. És még dolgozott bennem az alcoholum, mert visszaszóltam, hogy de ha te filmeznél vele odafenn kettesben, akkor nem zavarna gondolom.
Sőt, miután WC-ztem meg magamhoz vettem a chipset, még egyszer kimentem, mert közben felpaprikáztam magam a lány fintorgásán, és közöltem, hogy "engem szeret, téged meg leszar". Meg egyezményes jelet is villantottam. Páran csak néztek, hogy miről van szó?
De másnap megpróbáltam "helyrehozni". Csendes voltam, reggeli előtt mondtam zu sammen mindenkinek, hogy bocsi a tegnapiért, de amúgy még sosem voltam részeg, tegnap se kellett pl. hánynom se, szal amúgy nem vagyok piálós típus, csak az álmossággal kombóban nagyon bódító a 3 pohár meg a cidri. És a lánnyal meg nem foglalkoztam, nehogy jelenet legyen másnap is... Pedig érzékeltem a periférikus látásommal hogy grimaszolt. Alapvetően olyan a temperamentumom, hogy nem hunyok szemet ilyen fölött, de úgy láttam jónak, ha nem a rá való reagálást tartom fontosabbnak, hanem hogy a párom barátai illendő viselkedést lássanak tőlem, az a fontosabb. Ezért inkább tudatosan leszartam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!