Rossz ember vagyok, ha érzek némi elégtételt, amiért az exem azóta se talál magának senkit?

A volt barátommal 3 évet voltunk együtt, mikor dobott, mert én voltam neki mindenben az első, és ő nem akar egész életében csak 1 nővel lenni, és "nem tudja már garantálni, hogy nem fog megcsalni". Próbáltam megbeszélni, próbáltam javítani a kapcsolatunkon, de ő nem volt partner ebben, elzárkózott minden próbálkozásom elől és szakított.

Azóta 5 év telt el, nekem vőlegényem van és nagyon boldog kapcsolatom, ő meg azóta is egyedül van, egyszer fel tudott szedni valami csajt, aki pár hét után megcsalta és lepattintotta, de ennyi, ezen kívül még egy csók se.

Én ennek nem örülök konkrétan, de úgy érzem, teljesen rendjén van. Szakítás után kb egy év kihagyás után újra jóban vagyunk, néha beszélünk online és egy közös barátunknál relatíve gyakran összefutunk, sőt, mikor volt az a "barátnője", még négyesben is elmentünk bulizni, ők ketten és mi ketten a párommal. Ha úgy van, akkor igyekszek segíteni neki, ha fűz valami lányt.

Nem haragszom rá, meg semmi, de szerintem ez így teljesen igazságos helyzet, pontosan azt kapta, amit érdemelt - ami kicsit megijeszt, mert nem szoktam kárörvendő lenni.

Normális ezt érezni? Vagy emiatt gonosznak számítok? Baj szerintetek, hogy ezt érzem?