Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Párom testvére ide akar...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom testvére ide akar költözni, ti mit tennétek?

Figyelt kérdés

Sziasztok.

Próbálok rövid lenni, amennyire lehet. Barátommal 2 éve vagyunk együtt, ebből kb 1,5 éve együtt is lakunk Pesten, egy picike lakásban.

Mindketten 25 évesek vagyunk. Barátomnak van egy 30 éves nővére. És itt jönnek a bajok. Mint embert kedvelem a testvérét, aranyos lány, viszont volt már vita barátommal köztünk miatta, mert folyton lehúzta Őt. Szebben nem tudom megfogalmazni, bárhol voltunk mindig barátom fizette az ő részét is, kölcsönt kért, majd "elfelejtette" visszaadni. A munka nem nagyon erőssége, mindig csak valami részmunkás alkalmi melói vannak, otthon lakik. Úgy néz ki most lesz itt Pesten melója, de elég kieső kerületben és mivel ő vidéken lakik ugye szüleiknél, ezért neki bonyolult a feljárás ide plusz még kijutni a munkahelyére, napi több óra utazás, de felköltözni nem akar amúgy se, igazából akar egy kocsira spórolni, h azzal járjon fel vidékről és "csak" addig kéne Pesten lennie. Egy közös ismerősöm mesélte nekem, h ő ezt úgy tervezi kivitelezni, h lesz pár napot egy barátjánál meg egy másiknál és majd jön ide hozzánk is kb 1-2-3 hétre. És hiába indul 1 hétnek, ismerem már annyira h tudom abból nem 1 hét lesz. Hozzáteszem 40 nm2-es a lakás, van egy kicsit nagyobb nappali egy kihúzható kanapéval, meg egy picike háló leválasztva, amiben 1 ágy van, de egybenyílnak.. Szekrény több nincs, hely se lenne sehol a ruháinak és nem mellesleg kicsi ez a lakás 3 embernek. Arról nem is beszélve, h nem tudnám magam kényelmesen "otthon" érezni a lakásban, nem tudnék meztelen mászkálni (szokásom, de bartáomnak is), nem tudnék egy normálisat sz.arni már elnézést,mert kihallatszik, szexelni meg aztán esélyük sem lenne, egymástól pár lépésnyire lennénk, hallani lehetne mindent. És ugye úgyis az lenne belőle, h mindent mi fizetünk, 3 emberre vásároljunk, 3 emberre főzzünk, 3 emberre fizessünk rezsit. Egy pici fürdő van, reggel majd mindenki 1szerre akarna készülődni stb.

Barátom 1enlőre nem hozta szóba, mert sztem tesója még nem mondta neki a tervét, de tudom h barátom azt fogja úgyis mondani, h persze jöjjön... És ha én közlöm, h nem, akkor mi fogunk jól összeveszni, én leszek mindenki szemében a szar, mert mi az hogy...Szüleivel jóban vagyok, de ezután tuti én lennék a szemét. Párom meg amúgy is annyira védi tesóját és annyira ragaszkodik hozzá, h sztem kútba is ugrana érte akár, ami persze bizonyos szintig nem baj, de azért nekem ez már sok. Velem szemben a tesóját védi, ha én vminek hangot adok tesójával szemben, h nem tetszik, akkor is tesóját védi, h de nem is...Meg ők egy család, egyértelmű, h segítik egymást. DE azért könyörgöm, elköltöztünk pont azért, h nyugi legyen, erre most idejönne ki tudja mennyi időre a nyakunkra, mert neki most így kényelmes... Hát azért álljunk már meg.

Ti mit gondoltok erről? Mit reagálnátok a helyemben és párom helyében? Nem akarok megint a testvére miatt veszekedni..


2018. máj. 31. 14:57
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
amit leírtál, ugyanezt mondanám el a páromnak. Hiába szereti a tesóját, azért 30 éves fejjel ne települjön már egy család nyakára..ha nagy villátok lenne, még akkor se..oldja meg.
2018. máj. 31. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%

Nem veszekednék. Egyszerűen megmondanám, hogy ugyanannyi jogom van eldönteni, hogy ki lakhat ott. Ő jön, én megyek. Viszontlátasra.

Ahogy leírod, az alapján ti sose lesztek egy család. Hiába veled tervezi a jövőt.

2018. máj. 31. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:
Igen tudom, ezt el is fogom mondani neki, de tudom h barátom úgy se értené meg, ő mindent megmagyaráz azzal, h de ők a családja, miért ne segítenék egymást, ha van rá mód... Simán előtérbe helyezi a családja bármelyik tagját velem szemben kb. És mi fogunk veszekedni, aztán mégis mit mondana tesójának..? Barátnőm nem akarja h ide költözz..? Én lennék az egész család szemében a szar..
2018. máj. 31. 15:05
 4/17 anonim ***** válasza:
100%

Az a baj, ha beeszi magát oda, soha többé nem veritek ki onnan.


Nagyanyám testvére volt ilyen, be is ette magát hozzájuk... Eltűrték, nagyapám jól keresett, nagyanyám közepesen (de kevesett is kellett dolgoznia, sokat volt otthon)... Egészen addig amíg nem kezdett kavarni, mivel erősen zavart volt a személyisége.


Aztán egy ilyen után a talpára kötötték az utilaput, kiabált is rájuk mindenfélét, azzal nem törődve hogy 2 évig egy fillért nem kértek tőle az ottlakásért.


És rögtön másnap beette magát a másik tesójához, aztán házas férfinél próbálkozott végül 27 évesen öngyilkos lett. Temetést úgy dobták össze a testvérei, az összes holmija meg kb. 2 bőrönd volt ami máig ottvan nagyanyám házában.


Nem szabad ebbe belemenni.

2018. máj. 31. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Látom rajta és tudom, h nagyon szeret és én is őt, de ha 1etlen rossz szót merek tenni a családjára, nem jogtalanul, tehát nem jó kedvemből mondom, hanem van neki alapja, akkor is meg tud sértődni és kikéri magának, h náluk az a szokás h támogatják egymást. Oké, de szerintetek meddig normális azzal jönni mindig, h ők egy család és támogatják egymást...? Ha van itt olyan, akik már férj és feleség, válaszolnátok, h nektek még most is a szüleitek és a testvéretek az első v már a feleségetek/férjetek? Nem tudom eldönteni, h melyik a "normális".
2018. máj. 31. 15:08
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
Elmondanám a páromnak, hogy akkor lakjon a testvérével és sok boldogságot nekik. Az én páromnak is egy hasonló húga volt (azaz még gondolom él valahol). Én is egy csomó pénzt költöttem rá és a férjem is. Aztán erősen átment lehúzasba a dolog, akkor elmondtam, hogy nekem ebből elég volt. Felnőtt ember, tartsa el magát, engem az sem érdekel ha a sarokra áll ki, de ne a mi (akkor nagyon) kevés pénzünkön élősködjön. Én vettem neki a kaját, a cigit, fizettem a bérletét, férjem meg a rezsijét. Nyilván mi is sokat vitatkoztunk miatta, de aztán belátta, hogy nekem van igazam és elzártuk a pénzcsapot. Utána én voltam a világ legszemetebb embere a kisasszony számára, de nem érdekel. 10 éve nem láttuk.
2018. máj. 31. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Pedig már túl kellene tennie magát ezen a felfogáson. A családja, oké. De ha lenne gyereketek, akkor is a testvérét helyezné előrébb? Én már ezért se terveznék vele. Nekem nem kellene olyan, aki mindig minden körülmény között anyuékhoz és a tesókhoz húz.
2018. máj. 31. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
11%

Patt helyzet.

Teljesen igazad van valószínű én is így reagálnék, de ha ugy közelítem meg akkor én is biztos segíteni akarnék a testvéremnek... Nem tudom mi a megfelelő ilyenkor, érdekel hogyan oldjatok meg, azért írtam csak ide

2018. máj. 31. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Igen én nekem is van testvérem és nyilván én is segíteni akarnék neki, de tudom, h ő ilyen helyzet elé nem is állítana engem.. És igazából itt nem arról van szó, hogy nincs neki ahová mennie és ha mi nem fogadjuk be az utcára kerül, csupán arról van szó, h neki nem kényelmes vidékről bejárni mindennap dolgozni, ezért inkább más nyakára akar menni... Kivehetne ő is ugyanúgy egy albérletet magának v egy szobát is bérelhetne, de az túl sok lenne, egyszerűbb máshoz menni..
2018. máj. 31. 15:25
 10/17 anonim ***** válasza:
68%

Helyesen: egyelőre.

Tudatosítanám a srácban, hogy ez a Curtis-határ, nem kéne átlépni. Ha meg mégis megteszi, akkor bizony cuccolnék, és éljen egy fedél alatt a nővérével. Nem csak a pénz miatt mondom ezt. De alap, hogy oylan helyen vállalunk munkát, ahova nem gond a bejárás, és nem arra bazírozunk, hogy majd beférgelünk rokonokhoz, haverokhoz, akárhova. Oldja meg tesó a bejárást, vagy keressen munkát a falujában.

2018. máj. 31. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!