Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Más is vett már észre ilyen "misztikus" dolgot az életében?
Volt az életemben egy nő, tisztán szexkapcsolatról beszélünk, de valami isteni volt. Sokan azt gondolják, hogy a szexkapcsolat csak olyan semmilyen, de esküszöm hogy olyan szenvedélyt, vágyat, tüzet, amit vele megéltem az ágyban, az valami félelmetes. Már az első másodperctől kezdve megvolt közöttünk a kapocs, szerintem ha egy hotelszobában lettünk volna, 5 perc után szex.
Rögtön összeakadt a tekintetünk, plusz egyébként is a zsánerem.
Aztán ez véget ért, de azóta már 3 ugyan ilyen hasonmással összefutottam és mindig ugyan az a sztori.
Tekintetek találkozása, meglepődés, aztán rövid időn belül hatalmas szex, olyan igazán ütős.
Tökre fura, mert egyrészt mindig olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást, másrészt mindig olyan flottul megy minden, hiába más személy. Volt már veletek ilyen?
Fuu, de hülye vagyok :D
A lényeget nem írtam bele.
Vagyis nem fektettem ki.
A hasonmást szó szerint kell érteni, annyi hogy más életkorúak voltak.
Viszont egyébként mintha testvérek lennének.
Azért fura, mert valahogy ezt a fajta nőt nagyok vonzónak találom és ők is mindig engem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!