Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A lányok/nők miért a külsőnk alapján ítélik meg a belsőnket is?
miért nem akarnak inkább megismerni?
F/27
Mert azt mégsem mondhatják ki, hogy pont ugyanolyan felszínes ösztönlények mint a férfiak és elég egy markáns arc meg egy kidolgozott test, hogy kb. mindent elnézzenek az adott illetőnek.
Ha ez így ki lenne jelentve akkor még kevesebb férfi akarna tőlük valamit, hiszen még bunkóbbak és flegmábbak is mint a férfiak. Már most sem véletlen, hogy ennyi pasi csak szexelni akar vagy pusztán azért van együtt a barátnőjével mert korlátlanul van kit dugnia.
Engem is a külsőm alapján a pasik. Pl a fotókon nem mosolygom, mert a mű azaz megjatszott mosolyt nem szeretem. És rám ragasztjak hogy szomorú, komoly a szemelyisegem. Pedig erről szó sincs.
Hogy molett vagyok azért is. Hogy lusta vagyok stb. Ez sem igaz messze lakom a buszmegállótol eléggé, és fizikai munkát végzek.
Milyen lányok ítélnek meg a külsőd alapján? Olyanok, akiket te már kiszemeltél magadnak/hajlandó lennél velük kapcsolatra.
Gondolom téged sem érdekel, ha mondjuk a legrondább nőismerőseid megtalálják benned az összes jó belső tulajdonságot, szóval felesleges ezen rágódni.
Amúgy meg nem túl szimpatikus belső tulajdonság kifejezetten a nőkre kiélezni ezt a problémát. Még a végén azt hiszik a lányok, hogy... tudod... szexista vagy.
"Ez sem igaz messze lakom a buszmegállótol eléggé, és fizikai munkát végzek."
Nekem már ennyiből is szimpatikus vagy, hiszene ebből már látszik hogy nem büdös a munka és nem vársz el jólétet azon az alapo hogy puncid van.
Az tény, hogy sokan előítéletesek és úgy tesznek mindenféle megjegyzést, hogy semmit nem tudnak az adott emberről...pl. amit előttem is írt már valaki, engem is csomóan megszólnak, hogy miért nem mosolygok és biztos depis, szomorú vagyok...holott nincsen semmi bajom, csak nem mászkálok mindenhová 0-24 széles vigyorral az arcomon, mint valami debil. Akkor akik nem ismernek és annyit szűrnek le rólam, hogy csendes vagyok és keveset beszélek, azok elkönyvelik, hogy buta vagyok. És még sorolhatnám...csomó ember van, aki megszólja a másikat és mindenféle hülyeséget kitalál magának. Ha valaki túlsúlyos, duci/molett/kövér, akkor az éjjel-nappal a tv előtt fekszik és tömi magába a chipset, csokit, pizzát. Ha valaki vékony, akkor az anorexiás, vizen és magvakon él, hánytatja magát. Ha valaki sminkel, akkor az önbizalomhiányos, szorongó és nem vállalja saját magát, valamint felszínes és buta. Stb., stb...Az ilyen embereknek teljesen mindegy, hogy miről van szó, mindenbe képesek belelátni valami negatív dolgot, mindent le tudnak szólni...szerintem semmit nem lehet vele csinálni, csak szimplán nem kell velük foglalkozni.
Ugyanakkor, ha arra célzol, hogy miért nem kezdeményez vagy ismerkedik vele az, akinek mondjuk első látásra nem tetszel, akkor az már más tészta. Attól még te lehetsz az ő szemében egy nagyon értékes ember, aki kedves, értelmes, segítőkész, megbízható stb., ugyanakkor semmi értelme nincsen olyannal ismerkedni (ha komoly párkapcsolatot szeretnélÖ, akit külsőre nem tartasz vonzónak! Semmi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!