Az milyen érzés, ha a plátói szerelmetek akit személyesen is ismertek, összejön valaki mással?

Először szar volt, hogy mást választott. De aztán örültem, hogy boldog. Szeretet sokszor azzal jár, hogy el kell engednünk Őt :')

Sok szerencsét kívántam neki magamban, aztán elkezdtem újra ismerkedni.

Mondjuk lehet tenni kéne róla, hogy ne csak plátói legyen. Tapasztalataim alapján, miután kezdeményeztem náluk és nem jött össze, gyorsan túl tudtam lépni rajta. Amikor halogattam sokkal rosszabb volt.

Szóval kezdeményezzetek ne kínozzátok magatokat! Még az is jobb ha elutasít, mint hónapokig, akár évekig ilyen "érzelmi börtönben élni".

A másik, hogy az lenne a legtermészetesebb, hogy meg sem engedjük magunknak, hogy idealizáljunk valakit. Ha valakit vonzónak találunk külsőre, nem ácsingózni kell rá hetekig, hanem minél hamarabb esélyt teremteni arra, hogy megismerhessük és ne csak egy hamis idealizált képbe szeressünk bele. A baj ugye az, hogy ehhez már kéne egy kis bátorság is.

/Nem csak az észt osztom, ezt többek közt magamra is írtam. Én is ebben a csapdában vagyok és próbálok kimászni belőle és elkerülni, hogy legközelebb is ebbe a hibába essek. :) /