Vajon így egyedül fogok maradni?

Kapcsolatban vagyok, de itt is felütötte a fejét, ami rendszerint szokta. Ami pedig a "hiszti" és, hogy csúnya dolgokat vágnak a fejemhez ok nélkül. Higgyétek el, a tartós kapcsolatok híve voltam és vagyok mindig, ezért is törekedtem mindig arra, hogy a másik is jól érezze magát mellettem. Sajnos mindig az van, hogy amíg tart a lila köd, addig ugye minden megy magától, aztán mikor elmúlik, akkor különböző kérésekkel fordulnak hozzám, amit készséggel teljesítsék is. Miért ne tenném, hiszen szeretem és a kedvében akarok járni. Ha viszont nem értem a kérés vagy annak apropóját és kérek némi útmutatást, indul a hiszti "hogy én nem akarom", jelzők dobálása, stb. Amikor én kérek valamit (normálisan kérek), akkor is ugyan ez van. A vége mindig az, hogy valaki megunta a dolgot és lelép ahelyett, hogy él fogadná, hogy ami páros dolog, ott partnerség és csapatunkat kell. Ja azt még hozzátenném, hogy nem arról van szó, hogy egy ilyen kis mimóza vagyok, de egyrészt sérti az igazságérzetem, hogy úgy állnak hozzám, mintha rosszindulatú lennék, holott erre nem adtam okot. Bocsánatot még véletlenül sem kérnek, mikor kiderül, hogy tévedtek és eleve 100-ad rendű dologban. Ilyenkor próbálok valahogy zöldágra vergődni velük és megbeszélni a dolgokat, de egyszerűen lepattannak az érvek és nekiállnak veszekedni. Próbáltam változni és lenyelni ezeket, de akkor is folyton veszekedés. Egyszerűen semmi sem működik. Lehet, hogy alkalmatlan vagyok, hogy szót értsek a nőkkel és egyedül kéne maradnom inkább vagy ez általános és nyelni kell/bele kéne törődni, mert minden kapcsolat ilyen?