Szerintetek folytassam az ismerkedést egy sráccal, aki korábban drogozott, de most már Isten van nála az első helyen kb 13 éve?

nem az a baj, hogy vallásos, hanem, hogy fanatikus. Én is vallásos vagyok, azt hiszem, régebben sokkal vallásosabb voltam, mondhatni nagyon, de nem terheltem a környezetemet ezzel, nem imádkoztam fennhangon, nem beszéltem Istenről mindenkivel, nem játszottam a szentet, és senkit sem akartam megtérítani, így kb. senki sem tudta, hogy nagyon vallásos vagyok. Amikor valakiről leírják azt, ami a címben van, akkor borítékolható, hogy fanatikus, valószínűleg valami szekta tagja ráadásul.

Egy könnyed, rugalmas emberrel sokkal könnyebb, jobb, szebb az élet, mint egy olyannal, aki valami szigorú eszme szerint éli az életét. Ebbe nagyon könnyű belefáradni a partnernek. Börtön lesz mellette az élet.

Drogosoknál egy kicsit másként értékelem a vallásosságot.

Van egy haverom, aki a heroinból úgy maszott ki, hogy hívő lett.

Nagyon. Én már nem vagyok az, és az átlag emberek vallásmániája nekem elrettentő.

Nála viszont bele tudom kalkulálni a képletbe, hogy ha nem sikerült volna megkapaszkodnia a vallásba, már halott lenne.

A másik fontos dolog, hogy elsősorban "magának" hívő, nem várja el, hogy más is úgy lássa a dolgokat, mint ő, és nem is erőlteti az elgondolkodásait. Iszonyat jófej, nyitott, szóval nem lett bigott.

Ha ez a helyzet nálatok is, akkor oké. Ha nagyon fanatikus és kényszeres, tőled is elvárja, hogy hasonlóképpen lásd a világot, akkor hagyd.

Olyan... tanulatlanok vagytok.. :))) Drága kistestvéreim.... Úgy szeretlek titeket.

Sok tanulást neked is, kérdező.