Hogyan éljem túl ezt az időszakot, mit tudnék tenni ezellen az érzés ellen?

Tavaly januárban lett vége egy közel 2 éves kapcsolatomnak, azóta nem volt barátom. Előtte elég sokáig nem volt, illetve minden "kapcsolat" csak pár hónapig tartott, de soha nem depiztem amiatt, hogy nincs senkim. Akár egy hétig is elvoltam úgy, hogy nem szólt hozzám senki.

A szakítás óta viszont egyszerűen nem tudok magamhoz térni. Ha 10 percig nem szól hozzám valaki (valamelyik csevegős appon, vagy élőben), úgy érzem, megőrülök!

Ismerkedni ismerkedek, amennyire lehetőségem van rá, de nem találok senkit, aki megfogna...

Illetve az elmúlt 4 hónapban találkozgattam valakivel, aki nagyon is megfogott, de pár hete elég egyértelművé vált, hogy csak a testem kell neki, így már nem beszélek vele.

Dolgozom, heti ötször járok edzeni és a húgommal viszonylag sok időt töltök együtt, de pl. hétvégente kb mindig itthon vagyok egyedül. Óriási hisztirohamok törnek rám ilyenkor és nem tudok ellenük mit tenni. Óriási krokodilkönnyek folynak a szememből és megszakad a szívem.

Közeli barátaim nem nagyon vannak itt, mert az egyetem után mindenki elment (én a kapcsolatom miatt maradtam itt). Akikkel jobb a kapcsolatom, elég más stílust képviselnek, mint én, így koncertekre, ahová szívesen járnék, senki nem jön velem. Tehát korlátozottak a lehetőségeim. Néha elmegyek egyedül, de így még soha nem ismerkedtem meg senkivel. Szüleimmel jó a kapcsolatom, de az ország másik végében élnek.

Közel vagyok a 30-hoz, nagyon szeretnék egy állandó embert az életembe, aki hasonló hozzám, de annyira reménytelennek érzem. Elég válogatós vagyok a férfiak terén és a kétségbeesésem még annyira nem nagy, hogy bárkivel összekössem magam…

Fél év múlva tervezek a fővárosba költözni, ott akad 1-2 barátom, akivel talán tudok olyan helyre járni, ahol számomra vonzó férfiakkal is ismerkedhetek, de az még olyan messze van. Addig begolyózok.

Az érzem, hogy vesztegetem a drága időmet és egy helyben áll az életem. Nincsenek új tapasztalatok, napról napra élek kb. a semmiért/senkiért. Tudom, illetve remélem, hogy a költözéssel jön a változás (szóval az eszembe sem jut, hogy ártsak magamnak, vagy hasonló), csak valahogy bírjam ki addig.

Biciklit tervezek venni, hogy ha jön a jó idő, azzal lefoglalhassam magam, az mindig feldob, de az is csak ideig-óráig fog beválni, mert ha nincs kivel megosztani, semmi értelme. Jártam ingyenes önvédelem tanfolyamra is, de nem olyan könnyű úgy barátot szerezni, ha mindenki a legjobb barátnőjével érkezik és csak vele beszél stb. Szóval próbálkozom, de meg vagyok lőve. :)

Bárkinek bármi tanácsa, hogy hogyan rendezzem ezt magamban? Mi a fenét mondogassak az agyamnak, hogy jobb legyen?