Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Felnőtt férfi miért csinálja ezt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felnőtt férfi miért csinálja ezt?

Figyelt kérdés

Na röviden a sztori, van egy férfi, aki kollégám x helyen, de úgy hozta az élet, hogy óraadó lett ott, ahol én a mestert csinálom. Tehát egyszerre kollégám és tanárom.

Néha olyanokat mond, hogy nem hajthat rám, mert tanárom és nem illik, aztán azt, hogy ha nem lenne ilyen öreg tuti rám hajtana (ő 54, én 22). Aztán máskor olyan bunkó velem hogy sírni lenne kedvem úgy beolt. Közben én semmit nem csinálok vele, kávézok meg hülyéskedek, de mint bármelyik másik kollégámmal. Bent vagyok az óráin, nem telefonozok közben, abszolút megadom neki a tiszteletet (nem köszönök rá a többi diák előtt úgy hogy halika, de melóban igen stb). Szóval azt hiszem (hittem) hogy tudom kezelni a két külön státuszt.


Szóval az a kérdés hogy miért nem tud konstans normális vagy bunkó lenni (nem kell bókoljon csak lehessen hozzá két szót szólni) illetve miért kereső kifejezetten a társaságomat ha nem tud kezelni?



2018. febr. 8. 08:55
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
73%
"Halikával" köszönni egy 54évesnek. Eszem faxom megáll! Legyen gerinced és legyél nő nem kislány. Ne hagyd, hogy befojásolja ez az ember a napjaid(hangulatát). Legyél munkahelyen is távolságtartó vele mint egy tanárral. És szedj össze egy normális pasit.
2018. febr. 11. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
100%

Amit a 10-es mond, az van.

Szerintem NEM vili neki, hogy teneked nem jön be, ezért provokálgat a bókjaival, hogy mondjál A-t vagy B-t. Jelöld ki a határokat, mondd ki a dolgokat, hogy nálad mi a szitu!

Kérd meg, mit ne tegyen, mert rosszul esik (pl. beoltások). Mondd el, hogy lejött, hogy bejössz neki, de ez az érzés nem viszonos, és kérd rá, hogy maradjatok ennyiben, részedről nem biztatás, amit csinálsz, hanem kollegiális viszony.

2018. febr. 11. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!