Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hány évesen érnek meg a lányok, ahhoz, hogy normálisan viselkedjenek?
#7 vagyok.
Ha tőlem kérdezted, hogy mennyi vagyok, akkor annyit mondhatok, hogy nem sokkal több, ellenben már koromnak megfelelően, kellő komolysággal állok a dolgokhoz és azt elmondhatom, hogy 18 évesen rettenetesen messze voltam a felnőtté válástól, ellenben most. 20-21 éves koromra mertem azt mondani, hogy felnőtt vagyok. Addig... Bőven gyerek.
Ja és igen, a féktelen bulizás is eltűnt a ködben. Ma már egy alvás jobban esik egy laza este után, mint az egész estés buli.
De kell a lazítás is, az normális, ha nem tűnik el teljesen az ember életéből. Csak okosabban teszi az ember. ;)
Hogy mennyire szimpatikus.
Biztos neked is vannak olyan lányok, akikhez nem szívesen mész oda, mert egyszerűen nem szimpatikus. Nem mosolyog mondjuk, vagy hasonló.
Ha a szimpátia megvan, akkor pedig adott az ismerkedés, feltéve, ha mindkét fél vevő rá.
Szerintem az első benyomás sokat számít, de utána már minden sima ügy. Lehet ismerkedni, beszélgetni, én nyitott szoktam rá lenni.
Az hogy valaki "felnő" nem azt jelenti, hogy rögtön szétdobja a lábát minden szánalmas, dagadt, anyucipicifia nyomoréknak, akinek véletlen megtetszik.
Az hogy valaki olyan partnert keres, akihez szexuálisan vonzódik, minden tekintetben normális. Ha nem tetszik, hogy egy igénytelen dagadt állat vagy, akkor változtass. Te változtass! Ne a "nőktől" várd, hogy majd esetleg beérik veled egy idő után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!