Átverésnek számít nem elmondani valakinek azt, hogy valójában belül romokban vagyunk és csak megjátsszuk, hogy nincs semmi baj?

Nem. Az a te dolgod. Engem nem zavarna,h romokban vagy belul.

N

Nem feltétlenül, én is hallgatok a problémáimról. Mert minek teregessem ki olyannak, aki semmit sem tud tenni ellene? Főleg a randizós időszakban...

De ha valaki azt mutatja pl felém, hogy minden oké meg minden király, utána meg ha kicsit közelebb kerülök hozzá, nyivákol meg problémázik, ne csodálkozzon, ha otthagyom. Nem erre mondtam igent tudtommal.

Más az, ha valaki elbír a gondjaival és nem köti más orrára és más az, aki rohadtul nem ura a helyzetnek, csak vár még a kifakadásával.

Kövezzetek meg, nekem egy depressziós nem kellene. Nekem is van gondom, elég sok, de nem fogom sem ma, sem holnap más nyakába zúditani a sarat.

Egyrészt nem muszáj elmondani minden problémát, de másrészt viszont kérdés az, hogy mi ösztönöz téged a megjátszásra? Pl. én nem vagyok összetörve mások előtt, ha valami bajom van, de nem is játszom el a napsugárderűs figurát, inkább komoly, semleges vagyok azok előtt, akik előtt nem látom érdemesnek megnyílni. Nem mondom, hogy “nincs semmi baj”, inkább hallgatok, terelek, ha az illető erről kérdez.

Az “átverésről” nekem a hamis ígérgetések jutnak eszembe, ami jellemző lehet az ilyen kétarcú emberekre. Hiszen a megjátszás része lehet az is, hogyha valaki megkérdi, hogy “-Van kedved valamihez?”, akkor te ellenvetést kerülve, gondtalanul bólogatsz, hogy “igen, van”, aztán kiderül, hogy mégsincs, nem jelensz meg.