Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan értessem meg a párommal, hogy nem kell megfeszülnie értem és nem kell rám vagyonokat költenie?
Alapvetően nagyon boldog vagyok, hiszen sok félrecsúszott kapcsolat után végre olyan férfi van mellettem, aki figyelmes, odaadó és rendkívül hálás a szeretetemért. Lesi minden kívánságomat, ami nyilván jól esik, másrészt viszont nehezen tudom ezt kezelni annyi sggfej után, akikkel találkoztam. A jót is meg kell szokni, ahogyan a mondás tartja.
Imádom, hogy a párom megpróbál nekem mindent megadni, nem csak anyagilag, hanem főleg érzelmileg. Hiába mondom neki, hogy én nem várom el, mindig azt mondja, hogy szeretné meghálálni azt a rengeteg szeretetet, törődést, amit tőlem kap és hogy számára az a legnagyobb boldogság, ha engem mosolyogni lát.
Ám sokszor azt érzem, hogy kényszeresen próbál megfelelni nekem, mert talán azt hiheti, hogy én ezt elvárom. Beszéltünk már sokat ezekről a dolgokról, de mindig ugyanott kötünk ki. Szerinte igenis hálával tartozik nekem azért, hogy törődöm vele, főzök neki, kiszolgálom. Számomra viszont ez a legtermészetesebb dolog a világon, hiszen szeretem. És bármilyen programot szervezünk, hiába próbálom rávenni, hogy legalább egy részébe hadd' szálljak be anyagilag, mindig az a válasz, hogy ő a férfi és ő keres többet, így ez az ő dolga.
Mindketten nagyon szr kapcsolatokon vagyunk túl és ezért mindkettőnknek furcsa ez a hirtelen "jó", ami velünk történik.
Sajnos nekem mindig lelkifurdalást okoz, ha költ rám, őt pedig bántja ez, mert szerinte ez így természetes.
Ne legyetek már hülyék. Ez nem minden kívánság lesése. Kölcsönösen azt adják egymásnak amit tudnak. A nő gondoskodó, a hapsi pedig ezt jó életszínvonallal hálálja meg. Mindkét oldalt nézzétek, te is kérdező. Régimódi rendszer van nálatok és mindenki teszi a dolgát. Szerintem rendben vagytok. Te ezt teszed a kapcsolatba ő meg azt.
Karácsonyra vettem a páromnak egy mobilt, mert az utolsót rúgja az eddigi (viszonylag friss kapcsolat). Ott is ment a nem fogadom el, nem kellett volna, meg nem érdemli meg, sosem kapott ilyen drága dolgot stb. Rendesen magyarázni kellett a bizonyítványt, hogy ez konkrétan neki lett véve, ne szórakozzon, hogy nem fogadja el a. B szeretem, távkapcsolatban vagyunk és szeretném, hogy elérjen/élérjem. C ha nem engedhet émelygés meg magamnak, akkor nem kapott volna.
Néha azért előfordul ám, hogy nem kilóra szeretnének még enni titeket, csak egyszerűen indokolt amit megteszünk a másikért s hiszed vagy sem, önszántunkból.
31/f
Köszönöm kérdésed, érdekes volt visszaolvasni ezt a kérdésemet, én már el is felejtettem ☺️
Igen, együtt vagyunk és nagyon szeretjük egymást. Továbbra is mindketten megbecsüljük és tiszteljük a másikat. Az érzelmeink az együtt töltött évek és rengeteg közös élmény során csak mélyültek egymás iránt.
Amikor ezt a kérdést kiírtam, szerintem még magam sem hittem el, hogy létezhet ilyen. Mindenkinek ilyen kiegyensúlyozott, mély és őszinte kapcsolatot kívánok, sokkal boldogabb lenne a világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!