Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Túl közvetlen barátság vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túl közvetlen barátság vagy szédíteni akar?

Figyelt kérdés

Két éve már élcelődünk, flörtölgetünk egy kollégámmal. Kerülgettük is egymást egy ideig, majd abbamaradt. Eddig szigorúan csak munkában találkoztunk. Mostanság már kétszer is találkoztunk melón kívül. Eltöltöttünk egy napot vásárlással, mozizással, étteremmel stb... Tipikus randi helyszínek. A kölcsönös vonzalom megvan, ezt jelezte is egyértelműen. Majd pár mondattal ki is jelentette nem randi. Utána már mégis mást mondott a viselkedése. Simogatás, becézgetés, amit eddig még soha nem csinált stb.. Mikor el is mentünk szórakozni akkor is elég egyértelmű volt minden. Majd ismét gyökeres ellentét. Utána megjegyezte, az ismerettségünk alatt még egyszer sem vesztünk össze. Utána próbált vitát szítani, eredménytelenül. Mikor az okra voltam kíváncsi, a válasza az volt, kíváncsi arra, milyen vagyok idegesen. Nem nyílok meg egykönnyen. Konkrétan rákérdeztem, ezek okára, majd terelt, témát váltott.

Ti mit szűrtök le ebből?



2017. dec. 16. 18:40
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Hogy van egy kapcsolat ami halad valahova. Vagy szexpartner leszel, vagy barátnő, vagy egyik sem de a barátság zónából már kiléptetek és oda nincs visszaút.
2017. dec. 16. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Miért kell rögtön rosszindulatúan hozzáállnod az egészhez, hogy szédíteni akarna? Kóstolgat téged, kimutatta a vonzalmát, de mivel te nem adsz neki egyértelmű visszajelzéseket, így talán ő is bizonytalan, mert lehet, hogy fél, hogy elveszít téged. Ha akarod őt, vonzódsz hozzá, akkor mondd meg neki, néma gyereknek anyja sem érti a szavát.
2017. dec. 16. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Vonzódtok egymáshoz,csak ennyi biztos.Ha belemész a játékba,ki fog derülni.
2017. dec. 16. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Na én ugyanígy vagyok szintén XD

Ez a kerülgetés stb...

2017. dec. 16. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
"Utána próbált vitát szítani" nál ledobtam a láncot egy kialakulóban lévő kapcsolatnál ez szerintem gáz sőt ha ilyen alapon nem pedig a kölcsönös vonzalom alapján indul valami arról hosszútávon én semmi jót nem gondolnék....
2017. dec. 16. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!