Lányok eltudnátok viselni egy olyan pasit, aki 26 évesen még az anyjával él, nem akar dolgozni, nem akar emberek közé menni és nagyon körülményes, sok minden miatt hisztizik?

Nem nőként írok most is csak azért mert én nőben ismertem ilyet. Harmincöt évesen fél év munkaviszony, addig is jó a segíj meg a szülők (rokkant)nyugdíja. A betegséggel manipulálás itt is előjött.

Testvérem szinten ilyen nő, már most úgy tekint a segíjre, mint más a fizetésre, kis túlzással cigányfelfogása van "A segíj az alanyi jogon jár..." Betegségekre rájátszás itt is van, habár az orvos szerint, ha így él tovább 2 éve sincs vissza. És azóta nem nagyon változtatott, szóval lassan bezárul a kör. Ha meg kell neki valami legombol anyámról vagy nagyapánkról amennyi éppen kell... És megeszi a többiek életét, minden róla kell, hogy szóljon, kritikát tilos megfogalmazni (apám öröksége, ő ugyanilyen őrült) és mindenki asszisztál hozzá (kivéve engem)

Sok ilyen ember van, férfi is, nő is, idős is, de több a fiatal. Nekünk már pozitív jövőkép sem jutott, mint anno a szüleinknek... Nekik Kádár papa legalább tudott egy megbízató jövőképet mutatni. (Ami persze nem volt fentartható, de legalább boldogan éltek gyerekként). Nekünk ez sincs, beleszülettünk a '90-es évek eleji optimizmsba aztán jött a keserű ébredés amit a másfél Gyurcsány-kormány fejelt meg, azóta pedig csak romlottak az esélyek.

Én az életet reménytelennek és értelmetlennek látom.