Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek miért követik tízezrek ezt a lányt? Mi az oka? Megérdemli?
Szépnek szép, feltűnőnek feltűnő. Csak azt sajnálom, hogy az insta profilja úgy néz ki, mint az összes többi "instaceleb" kislánynak. Nem is nagyon látok most így hirtelen olyan képet, amit ne láttam volna már 100ezerszer, csak éppen másik lánnyal.
Nekem jobban tetszik az a trend, ami most jön befelé, hogy azt mutatják meg inkább, ami az ilyen képek mögött van. Hogy kitolja a fenekét, behúzza a hasát, milyen effektet nyom rá, hogy néz ki szerkesztés nélkül a kép stb. Rosszul érzem magam az ilyenek miatt, mert szép lány lenne, csak elvitte a net a tömeggyártmány irányába. Sajnos nagyon lájkvadász ez a profil is.
Nem tudom, nincs benne semmi extra és semmi különleges. Az olyan képekből amiket meg ő felrakosgat olyanból millió van a neten.
Szóval bennem legalább is semmit nem mozgat meg.
Ez a csaj minden, csak nem agyilag zokni. Kitűnő tanuló volt mindig is, és egyetemen is az. Én ismertem ask.fm-ről, és sose volt egy hülye ribi.
Maradjunk annyiban hogy az itt mocskolódók örülnének, ha egy fél napra lehetne egy fele ilyen szép barátnőjük a jobb kezük helyett.. A lányok meg nyilván csak irigykednek.
Elhiszem,hogy okos,de köze nincs a széphez.
Unalmas stílusa van és a arca is tucat.
Szerintem jók a képei, átlagnál kicsit szebb, csinos lány.
Azért követik ennyien, mert legalább 6-7 éve jelen van több helyen (ask.fm, blogja volt, egyéb közösségi oldalak) és ennyi idő alatt gyűjtögette a híveit. Vegán és régebben több vegán receptet is megosztott, nyilván ezzel is növelte a népszerűségét.
Nem csak csöcsös-segges képekkel lehet követőket gyűjteni.
Nem tudom miért követik, azt sem, hogy megérdemli e.
Ezzel az egész instagram világgal súlyos problémák vannak, mert teljesen irreális képek alakulnak ki bizonyos emberekről. Gyakorlatilag virtuális bálványokat csinálnak az emberek maguknak ezzel a sok felesleges "követem" "likeolom" és hasonló baromságokkal.
Ha már valakit követni kellene, akkor az részemről egy szívsebész, aki életeket ment; vagy egy atomfizikus lenne aki olyan energia forrást fedeznie fel, ami segítene az embereken. Olyan embert követnék, aki el is ért valamit az életben és valós pozitív hatást gyakorolt mások életére.
Amúgy amiért én még nagyon haragszom az ilyenekre, meg úgy egy az egyben az instára, az a következő: Egy ki.aszott kamerán keresztül nézitek az életeteket basszus... "Huuu de szép naplemente van, lefotózom", "lejöttünk a haverokkal egy kávéra, 800 szelfi", "barátommal nyaralni voltunk, fotózzuk egymást unásig majd menjünk haza". Nem tudják élvezni az emberek a pillanatokat, az az első gondolatuk basszus, hogy ez milyen jól nézne ki instán, meg hátha az xy belájkolja...
Egy másik dolog, amit utálok, hogy én persze tudom, hogy ez nem a valóság. De ha mondjuk megnézi egy fiatal lány, akinek még kialakulóban van a stílusa, önképe, szeméylisége, azt nagyon rossz irányba befolyásolja. Én nem akarom, hogy bármelyik lány kevesebbnek érezze magát az ilyen beállított, mű szarságok miatt. Így is van elég test meg önképzavaros fiatal lány.
# 18
Imádom ezeket az álszent régenmindenjobbvótnematelefononlógottmindenki' válaszokat... Mintha régen nem fotóztak le volna mindent az emberek, csak nem volt instagram.
Képzeld én nagymamámról is láttam kávézóban képet a munkatársaival, nahát pedig nem volt instagram akkor még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!