Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez már pszichologiai probelma nálam?
21 éves vagyok eddig két kapcsolatom volt az egyik másfél évig a másik pedig 3 évig tartott. Konzervativabban gondolkozok abból a szempontból hogy rettentoen nagy igenyem lenne a rendszeres szexre(nem feltetlen mindennapra gondolok de annak se állnék ellent.) de nem megyek bele alkalmi kapcsolatokba mert tartom magam ahhoz hogy ha össze jövök valakivel az legyen "büszke" hogy Hm igen ez az én nom és nem ment át rajta a fele tarsasag, plusz én így érzem magam ertekesnek erkolcsileg is.
Már több mint féléve egyedül vagyok, dekoratív nőként volt jó pár talalkam mind akik vettek a fáradtságot és beszelgettek velem úgy elkezdtek tekerni hogy másfél hetes ismeretség után közölte hogy koltozzek a hazaba, stb. És ez nem egy ember volt. Én ezt nagyra értékelem, csak ok nekem nem kellettek igazán miután jobban megismertem őket. Így hogy nincs senkim, alapbol imádom a szexet, megvannak az erre megfelelő dolgaim hogy el legyek:-) de már lassan sirogorcsot kapok az miatt mert nem tudom osszeegyeztetni az agyamat a vagyaimmal.
Nagyon rosszul kezd erinteni ez már hogy X ember nem hogy lefeküdne velem ,vagy komoly kapcsolatot is kezdene velem nekem pedig nem kellenek és eddig kilatastalan a dolog hogy megismerjek olyat akivel kozosen szimpatizalunk a masikkal.
Nem megrogzotten keresek, közösségi oldalakon se vagyok fent! De kezd számomra nagyon kiborito lenni ez az egész erkolcsi hozzallasom és nem tudok atlapozni rajta :-(
Fél év után sírógörcsöt kapsz 21 évesen mert épp nincs senkid? 21 évesen még egyetlen barátnőm sem volt és fél évet fejen állva kibírok fülig érő szájjal, pedig tegnap pont az "derült ki", hogy a férfiak a nagy kapcsolatfüggők és szexmániások.
Ha ez valóban pszichológiai probléma lenne akkor a nők 80%-át pszichiátrián kellene kezelni mert ez a "nagyon kell valaki, de senki nem jó, de imádom a szexet, de nem fekszek le senkivel" gyakorlatilag a női társfüggési kór egyetemes diagnózisának is megfelelne.
Olyan okos vagy, ha tudod mit jelent a tarsfuggoseg akkor nem ezeket irnad a fentiek alapján.
De köszönöm a választ azért!
Ez inkább a társadalmi normáknak való megfelelési vágy és a szexuális vágyaknak a párharca. Az egész személyiségünk tanult kvázi, de a vágyaink ösztönösek és egy olyan elcsépelt világban élünk, ahol a kettő sokszor üti egymást és ettől mindenki rohadt frusztrált lesz. Sok nő elnyomja a vágyat és nem megy bele csak szexbe, emiatt meg sok férfi kielégületlenül marad és a társadalom egy lényeges hányada így szexuálisan frusztrált lesz.
Lehet pszichológus segítene vagy egy tartósabb, de lazább, kötetlenebb kapcsolat (kvázi szexkapcsolat) és akkor nem jár át rajtad a fél város se, de a szexet is megkapod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!