Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A negatív szülőkomplexusok illetve a család milyen szinten befolyásolják az ember párkapcsolatait?
Mostanában kezdtem el ezen gondolkodni. Kb az összes eddigi kapcsolatomra ráillik ugyan az a séma.
Az én családom pl úgy néz ki, hogy a szüleim 3 éves koromban külön mentek és apámat 10 éves koromig max hétvégén láttam, de akkor se foglalkozott velem csak aludt. Utána meg már egyáltalán nem volt semmi kapcsolat, mert nem akart dolgozni és az utcára került. Anya meg, hogy legalább a minimumot tudja biztosítani állandóan dolgozott. Emiatt ő se tudott úgy foglalkozni velem(+tesómmal), ahogy egy normális(abb) családban szokás.
A kapcsolataimban meg kb csak a másik fél családja miatt maradtam benne, jól megszívatva ezzel magam(az már részlet kérdés, hogy annyira önbizalom meg minden hiányos voltam, hogy könnyen tudtak befolyásolni is). Az összes exnél egyébként a hagyományos családmodell volt jellemző. Gondolom így próbáltam kompenzálni a saját csonka családom.
Még arra lennék kíváncsi, hogy akik teljes és szerető családban nőttek fel, mennyire volt könnyű dolguk párt találni?
Illetve akik hozzám hasonló helyzetben vannak/voltak tapasztaltak-e ehhez hasonlót mint én és hogy alakultak a dolgaik párkapcsolati téren?
Az én szüleim meg mindig is maximalisták voltak a gyermekeikkel szemben (ketten voltunk/vagyunk testvérek), viszont sokszor előfordult olyan eset, hogy a saját maguk által állított szabályokat megszegték és azoknak pont szemtanúja voltam, majd amikor szóba került a hanyagságuk, figyelmetlenségük, durrant a súlyos pofon.
Évtizedes távlatban azt vettem észre magamon, hogy én is mindenben maximalista vagyok, azaz végigcsinálom azt a valamit, amit előre eltervezek, még akkor is, ha időközben beleunok. Gondolom ez nálam valami tudatalatti megfelelési kényszer, pedig már 8-9 éve elhagytam a családi fészket.
Az eddigi párkapcsolataimban 90%-ban én alkalmazkodtam (ezt is otthonról hoztam, hogy nekem mindig mindenki előtt mélyen meg kell hajolnom, meg kell alázkodnom, még akár a legutolsó csövesnek is), ma már más a helyzet. Úgymond felnőttem, önállósodtam. Ember (pontosabban nő) legyen a talpán, aki ki tudna billenteni a jelenlegi életvitelemből, képes vagyok alkalmazkodni bizonyos szintig, de senkitől sem teszem magam függővé soha többé.
Hát én akárhogy vizsgálom a helyzetem mindig erre lyukadok ki, hogy ez a baj forrása. Ha valaki nem kap szeretetet valahogy pótolni próbálja, még ha nem is a legjobb módon.
Nyilván már sose fog kiderülni, hogy mi lett volna ellenkező esetben.
Még hát csak a család az első közösség ahol a gyerek van és ott tanul meg mindent. Ha rossz példát lát azt követi.
Bizony befojásolja, ha hagyod. Nekem úgy,.h az apám megcsalta anyámat, így számomra nehéz megbízni a.páromban (pedig nem ad okot erre). Viszont beláttam, h ez okozza,így elkezdtem változtatni. Hidd el, hogy lehet jó párkapcsolatod akkor is, ha a szüleidnek nincs, csak igyekezni kell.
18/l
Nálunk mindkét oldalon van elég sz*r a szülői palacsintában.
Igazából ezen csak úgy lehet túllépni, ha felismeritek a problémát, és tudatosan dolgoztok a megoldáson. Ez lehet akár a szakirodalom elolvasása (pl. Mérgező szülők c. könyv), vagy pedig a pszichológushoz való fordulás.
21/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!