Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem igazán tudok ezzel a felszínes világgal azonosulni. Mégis hogyan találhatnék valakit magam mellé?
Szerencsére nagyon sokan úgy érzem hogy hasonló világszemlélettel bírnak mint én, így nem vagyok egyedül, az biztos, többek között a barátaim, akik közül aki talált is maga mellé valakit, az nagyon nehezen, hosszú idő után, vagy még középiskolásként.
Tegyük fel, bemegyek egy igényesebb sörözőbe, kávézóba pihenni, beszélgetni, esetleg azzal a reménnyel hogy ismerkedni és nyomkodja a telefonját boldog boldogtalan ahelyett hogy társaságot keresne magának. Állandóan csinálni kell valamit, tologatni a hü*ye facebook postokat, instagram képeket megnézni hogy milyen f..zák még mindig ugye. Mindenki azt csinál amit akar, és akkor amikor akarja, nyilván. Csak épp a valódi élet eltűnik a földről. Úgy érzem nem beszélünk egymással az életben, nem lehet megismerni embereket. Képtelenek vagyunk egymással beszélgetni. Nem is tudom mikor beszélgettem jót ilyen helyekről megismert lányokkal. Utoljára egy tánciskolában megismert lánnyal beszélgettem nagyon jókat, telefonon, személyesen egy kávézóban, csak máshogy alakult az életünk, nem lett belőle semmi. Igaz, más is a légkör.
Ha ketten megyünk valahová egy jó barátommal, akkor ha látunk 1-1 szimpatikus lányt, simán oda megyünk külön-külön is és elkezdünk velük egy beszélgetést. Ezzel úgy érzem nincs gond, kezdeti lépések meg vannak. Pár hete elvoltunk bowlingozni, simán oda hívtunk egy 5 fős társaságot, mind lány volt. És szinte kivétel nélkül mindig mindenki átül a mi asztalunkhoz, jönnek, dumálnak, dumálunk, de nem lesz ezekből semmi. Egyszerűen az ő életük és a mi életünk elsiklik egymáson, nagyon nincs meg az összepasszolás. Nagy része mind sulis csajszi, komolytalanok. Facebook jelölés, pár szó váltás, lesz belőle, de újabb találkozó inkább nem vagy ritkán, és sokszor inkább a mi döntésünk ez.
Nem a töketlen kategória vagyunk 23-24 évesen. Nem kigyúrt, nem ecsetfejű, nem pláza szökevények vagyunk, inkább valahol a tökátlag vagyunk, ha lehet így mondani. Bírnak minket a csajok, de mikor jön el a pillanat, amikor végre valaki komoly szándékkal akar velem/velünk lenni?!
Mióta kijöttünk az iskolából olyan kilátástalan lett ez a társkeresés, főleg hogy onnan kialakult egy több éves kapcsolatom, ami nagyon sok kárt tett az életemben. Félre értés ne essék, szó sincs arról, hogy sírnék, mert nem jön össze. Egyedül is kell tudni élni, és én tudok is, ezzel nincs gondom. Azt csinálom amit szeretek, ez fontos. Külsőmmel, megjelenésemmel nem gondolnám, hogy gond lenne. Nyilván nem jövök be mindenkinek, ez tuti, előfordul. Nekem sem szimpatikus mindenki. Nem vagyok nagy csajozógép, nem is voltam sosem, nem is leszek, csak próbálkozok, keresem a társam. :)
Tudnék még írni vagy 20 oldalt kapásból erről, de kár tovább folytatni. Érthető ez így is. Ha nem, privátban szívesen tovább fejtegetem abból amit láttam és tapasztalataimból.
Végül is, hol is kellene próbálgatni ezt az ismerkedés dolgot?
válasza:Ha ez vigasztal, Kérdező, én is így érzek. Ne számíts rá, hogy az értékrendeddel bármi eredményt érsz majd el a nőknél. A nagytöbbség a külsőre és a pénzre megy, egyszerűen mert ez lett az etalon felfogás mára.
Ha jó tanácsot elfogadsz, hagyd a 3,14csába a párkeresést. Rengeteg időt, pénzt és energiát ölsz bele, és sohanapján sem kapod majd vissza. Semmi értelme az egésznek, egy teljesen fölösleges deficites haszontalan baromság.
válasza:Én is sokszor éreztem így, bár én még csak 19 vagyok. Régen nagyon sok online kapcsolatot zsebeltem be, mára már egyet sem ápolok, sőt, másfél évig jártam úgy egy sráccal, hogy összesen háromszor találkoztunk, és nekem ez nagyon nehéz volt. Úgyhogy megszakítottam vele minden kapcsolatot, és egyedül maradtam egy kicsit. Ez tavaly februárban történt. Utána alapjáraton kerültem az online ismerkedéseket (ja, és amúgy ezeket is csak azért csináltam, mert baromi félénk vagyok, és a korombeliekkel valahogy nem találok közös hangot, bármennyire is olyan vagyok, hogy minden témáról tudok beszélgetni, nem ment soha). Csak a már meglévő barátaimmal foglalkoztam, akik szintén olyan dolgokkal foglalkoznak, amikkel én is és baromira irigyeltem mindenkit, aki szót tudott érteni random emberekkel. Ősszel aztán az egyik barátnőm elhívott beszélgetni, de meg volt hívva egy srác is, akit én nem ismertem. Bár ott sem beszéltem valami sokat, utána mégis elkezdtünk ismerkedni, helyileg ott lakott, ahol én, de már egyetemista volt 200 kilométerrel arrébb. Hát, mindegy. Aztán közben történtek dolgok, aztán egyszer csak rávettük magunkat egy randira, és azóta együtt vagyunk.
Ebből csak azt akarom kihozni, hogy én tanultam ebből, és inkább nem erőltetem, elkerülöm az olyan embereket, akikről tudom, hogy csak neten fog működni, vagy ott sem, mert ők csak feleslegesen vannak az életemben. Ezzel ellentétben érdemes keresni, és az szerintem nem jó hozzáállás, hogy "nem találok senkit". Én is azt gondoltam, hogy te jó ég, egy olyan csaj, mint én, hát hol találna bárkit is? És mégis találtam, nem is akár milyet, úgy, hogy nem is kerestem. Ez is biztos olyan, mikor eltűnik valami, és nem akkor kerül elő, mikor baromi nagy szükséged lenne rá, hanem később, egy tök érthetetlen helyzetben.
Köszönöm a válaszokat! Jöhet még.
3#
Nem hinném, hogy félénkségből adódik az, hogy nem értesz szót mindenkivel. Szerintem az intelligencia szintet ha nem éri el, akkor esélytelen.
Szó sincs arról a hozzáállásról hogy nincs értelme keresgélni, de az biztos, hogyha szórakozni megyek, akkor nem ismerkedési célzattal. Nagyon sokat gondolkoztam, és nem fogok több pénzt ilyen helyeken ilyenre elszórni, legfeljebb ha úgy látom hogy van értelme.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!