Miért adunk meg mindent olyan embereknek akik abszolút nem biztos az életünkbe?

Elgondolkodtató kérdés...

Nem tudom a pontos okát, de nálam ez belülről fakad, hogy próbálom boldoggá tenni és még akkor is amikor ő miatta padlón vagyok lelkileg.

Talán azért, mert úgy érzem a barátnőmtől sokkal többet várhatok el lelki támogatás terén, mint másoktól...

Apámmal élek még, én fizetem a nagy bevásárlást, meg néha ezt-azt.

Amikor ő akar venni valamit arra teljesen máshogy tekintek, mondjuk szerencsére anyagilag nem gond, de ott nem érzem azt a gesztust, azt a kedvességet, ott sokkal másabb az a "természetes érzés".

A húgoméknak szoktam fizetni néha a bevásárlását amikor együtt megyünk.

Meg meghívom őket mekibe, fagyizni...

Itt is teljesen más érzés.

A legjobb barátomat, vagy akivel találkozom barátilag szintén megszoktam hívni.

A saját bátyám nem egyszer lehúzott pénzzel, meg átvert, persze szarul esik, de nem nagyon érdekel már.

Amikor az exemen észrevettem, hogy követelőző és pénzéhes lett, na az baromira szarul esett...mert más amikor én mondom meg és én döntök, hogy fizetek valamit, meg teljesen más amikor követeli és elvárja az illető, főleg a barátnőm...

Lelki téren, ha a barátnőmnek gondja volt meghallgattam, megpróbáltam megvigasztalni.

A legjobb barátomnak szintén próbáltam segíteni, mondjuk tőle is elég sok támogatást kaptam amikor én voltam padlón.

Amikor apámról tudtam, hogy rosszul érzi magát, őt inkább hagytam, nem tudtam őt mivel vigasztalhatnám (mondjuk ott halálesetekről van szó).

A húgaimat szeretem, mindkettőnek voltak gondjai, de úgy érzem rajtuk nem sokat tudok segíteni, pont a közeli viszony miatt, nekem nem nyílnának meg annyira...

Belegondolva az exeim boldogságáért elég sokat próbáltam tenni, igaz töredékét nem kaptam vissza.

A családtagjaim és barátaim öröméért is próbálok tenni, de ritkábban és jóval kevesebbet :S

Talán ezen változtatnom kellene, csak nem akarom őket elveszíteni azért, mert ők is pénzéhesek lennének esetleg, vagy hasonló...

Van egy játékostársam, soha nem is találkoztam vele, csak jó párszor beszélgettünk neten.

Neki pl utaltam 50e-t, hogy végre kicsit lazíthasson egyet, igyon egyet.

Akikkel innen találkoztam nekik is vettem édességet (főleg csokit a boldogsághormon miatt :P), vagy pl pont tegnap volt, hogy az egyikükkel mekiztünk.

Nem tudom miért, de ez nekem valahogy belülről fakad, hogy másoknak is adjak, segítsek akit tudok, de mégis az exek teljesen mások voltak, mármint az érzés, hogy értük sokkal többet kell tennem.

Most, hogy szingli vagyok csinálok elég fura dolgokat amiken én is néha meglepődöm.

Olyan dolgokat teszek meg szinte idegenekért, hogy néha elgondolkodom azon, hogy vajon mi történik velem.

24F

a p/*/na nagy úr.

ennyi!

sok férfi azért teszi ezeket meg, hogy vele maradjon a barátnője, és legyen egy fix az életébe, aki mellett (ha olyan a férfi) tud még mások felé is kacsintgatni.

Nó vagyok, a másik oldalt tapasztaltam.

Én úgy vagyok vele, hogy én beleadok a kapcsolatba mindent, mert ez nekem is egy jó érzés, hogy adhatok, szerethetem a másikat.

Az, hogy a másik fél esetekben nem tudja megfelelően díjazni és esetleg túl soknak találja, az csakis őket minősíti, nem a szerető felet.