Azok, akik fiatalon megállapodnak, megbánják később?

Nekem a párom a második kapcsolatom (19 voltam amikor összejöttünk). Neki én vagyok az első (22volt akkor) és most vagyunk együtt 7,5 éve. Imádjuk egymást a mai napig. Nemsokára esküvő és a baba is téma már. Nem hiszem hogy bármelyikünk kilépne egy harmonikus kapcsolatból (nem azt jelenti, hogy még soha nem veszekedtünk).

Az ő szülei pl középsulis koruk óta együtt vannak, az én szüleim is 28 éve bár anyukám előtte már elvált és van egy féltesóm is akit imádok.

Szóval így is úgy is alakulhat az élet, de egy jó kapcsolatról kár lemondani.

21 évesen mentem férjhez, tizenhat évig voltam házas, 23 és 32 évesen lettek gyerekeim, végül 37 évesen váltunk el.

Semmit nem bántam meg. Az exférjemmel kifejezetten jó, baráti a kapcsolatom, itt lakik gyalog is 10 percre és törődik a lányainkkal. Heti szinten összefutunk, lett új kapcsolata.

Nekem a férjem volt az első és a válásig az egyetlen, azóta viszont elkezdtem felfedezni a saját szexualitásomat is.

Arra jöttem rá, hogy nem is kell úgy csinálni, mint ahogy sokszor olvasom, hogy várni harmincas korunkig a gyerekekkel, házassággal: Egy kapcsolat így is-úgy is elfárad. Nem 50 vagy 200 éve élünk már, amikor a legtöbb házassság a halálig tartott. Az exemmel elfogadtuk hogy már nem szeretjük egymást, vágyunk az újra és mindezt úgy hogy a gyerekeink is normálisan nőhetnek fel, mert megkapják ugyanazt a törődő szeretet, mint korábban

41/N

"12"reagálva........

Pont erről beszélek, hogy minden kapcsolat kifut egyszer és ha a gyerekek felnőttek majd akkor elválunk, mert megunjuk egymást és kell a friss hús és bepótoljuk ami addig kimaradt az életünkből.

Az életnek nem erről kell szólnia, sokkal inkább arról, hogy fiatalon megtapasztaljuk az élet naposabb és árnyasabb oldalát, összefutunk egy pár olyan emberrel akivel nem kéne, és levonjuk a megfelelő konzekvenciát. Ki kell próbálni mindent amit csak lehet, és ha úgy érezzük, hogy már nincs több kihívás, akkor megállapodunk egy olyan partner mellett, akivel lehet tervezni, akivel közösek a célok.

Nekem az a vágyam, hogy egy olyan partner mellett öregedjek meg, akire számítani lehet, akivel tudok értelmesen beszélgetni, aki nem gondolja meg magát minden másodpercben, akivel biztosan tudom, hogy együtt erősebbek vagyunk mint külön-külön. Nagyon sok elvált ismerősöm van 40+ kategóriában, rettegnek attól, hogy megöregszenek és egyedül maradnak, mert idős korban sokkal nehezebb ismerkedni.....sokkal több a defektes ember.

Számomra az az igazi szerelem, amikor 70-80 évesen még kézen fogva alszol el a partnered mellett az ágyban, és szerencsésnek érzed magad, hogy Ő melletted van. Ez a felneveltük a gyerekeket és menjünk szét felfogás nagyon távol áll tőlem, tudom hogy nagyon sokan így fogják fel az életet, hogy letudják a kötelezőt(gyereknevelés), és 50-60 között megbolondulnak mint egy tini.....hát ez is egy felfogás.

13:

De nincs ilyen már, hogy egymás mellett megöregedés.

A mostani házasságok (amiket leginkább a mai 30-as emberek kötnek) is 10 éven belül 50%-ban végződnek válással. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mi végződik 10 éven túl válással, vagy mi az ami szar lesz és megkeserítik egymás mellett egymás életét a felek.

Ha "kiéled magad" huszonévesen, az egyáltalán nem garancia arra, hogy majd aztán megházasodsz harminc évesen és onnantól kezdve "amíg a halál el nem választ".

Amit te igazi szerelemnek mondasz, azt

A, a mozifilmekben lehet látni

B, manapság élő 70-80 éves emberek egy részénél, akik ha belegondolsz teljesen más világban nőttek fel, mint mi

Nincs ilyen, hogy egymás mellett megöregedni valakivel, akivel összejöttél huszon-harminc éves korotokban. Ez egy ábránd. Mindenki bemesélné magának, hogy majd ő benne lesz pont abban a 10%-ban, akinek ez végül mégis összejön? (Gondolom igen) Miért baj, miért olyan nehéz, miért olyan tragédia elfogadni, hogy nem abban a világkorszakban élünk most, amikor lehetséges hogy valakvel összejövök még fiatalon, lesznek közös gyerekeink, aztán együtt vagyunk 25-50 évet jó viszonyban, amíg valaki meg nem hal?

Én 16 éves koromtól voltam az exemmel 23 éves koromig

Nagyon szerettem de mindig éreztem hogy nem éltem igazán ,hogy miért ?mert amikor az ember párkapcsolatban van nem úgy viselkedik mint ha egyedül lenne pl amikor elmegy bulizni vagy ilyenek

Minden teren korlátozva van

Szabályok vannak

Elvárások vannak

Megfelelési kényszer

Stb stb

En őszintén megmondom megbántam

A legszebb eveimet pazaroltam el

Úgy a legjobb komoly kapcsolatot kezdeni ha előtte igazán éltél ,ha meg ismered a hataraidat a celjaidat ismerkedsz,bulizol

Mert ez egy idő után mind hiányozni fog az eletedbol és lehet h 30-40 évesen döbbenet rá hogy mit is hagytak ki és kiért vagy miért