Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért mondják ezt a barátaim?
A háttér röviden: nemsokára külföldre költözöm és többek között barátnőt is szeretnék majd kint.
Egy kicsit magamról: külsőre nézve maximum átlagosnak tartom magam, nem érzem magam kifejezetten jóképűnek, és hát magasnak sem születtem a komoly 175 centimmel, cserébe vékony vagyok, illetve szálkás eléggé. Csendes,visszahúzódóbb személyiségem van, bár az utóbbi időben szociálisabb lettem. Szóval, az oldalon felsorolt negatív tulajdonságokból jutott néhány, persze jók is vannak, de nem akarom fényezni magam.
Természetesen a terveimről a barátaimnak is beszéltem, egyebek mellett a barátnő-projektről is és a reakciójuk nagyon meglepett. Szinte kivétel nélkül ilyeneket mondtak, hogy "bárkit megkaphatsz", "egy hét alatt találsz valakit" és hasonlók, de hát a helyzet az, hogy eddig nem is volt senkim, saját döntésből fakadóan hanyagoltam a lányokat és egyszerűen nem látom, hogy mitől lenne egyértelmű, hogy nekem egyből sikerem lesz a lányoknál.
Szóval a kérdés: lehet, hogy amiket mondanak, az beletartozik a buksisimogatás kategóriába, hogy "persze-persze, majd te is", vagy tényleg láthatnak bennem valamit amit én nem? Simán túl pesszimista vagyok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!