Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
40-es férfiként kellett ilyen lelkiváságba kerülnöm?
Igencsak elcsesztem az életem. És félek nagyon, hogy másokét is elrontom. Pedig olyan szépen indult, de nem vettem észre a hibákat, jeleket, vagyis talán nem akartam észrevenni, féltem változtatni, most ennek iszom a levét. Nős vagyok, 2 gyerekkel. Én sem vagyok tökéletes, de alapvetően emberi oldalról rendben vagyok, sőt, amiket itt olvasok, ahhoz képest úgy érzem, hogy...inkább le sem írom, mert nagyképünek tartanál, pedig abszolút nem, sőt inkább szerénynek mondanám magam.
A feleségemmel régóta együtt vagyunk, volt szerelem, ha nem is olyan nagy, de határozottan szerelmes voltam belé annak idején. Azt kell mondanom, hogy tökéletes nő, megbízható, dolgos, tiszta, pontos, becsületes, segitőkész, természetes, szép, foglalkozik magával. De már nem szeretem. És nem tudok mit tenni ez ellen. Így visszagondolva, az elején már voltak problémák, amiket hibásan a szőnyeg alá sepertem, hogy "majd jobb lesz". De nem lett jobb, csak felemésztett a hosszú évek alatt. A számtalan jó tulajdonsága mellett viszont nagyon határozott, kemény, katonás nő (ezek nem feltétlenül rossz tulajdonságok), de mellete nem éreztem magam férfinak. Az otthonunkban én mindíg vendég voltam, aki "nem teheti" azt, amit szeretne, talán túlzás egy kicsit, de mint akinek beosztoták az idejét. Évek óta nem szeretek hazamenni, szinte mindíg gyomorgörcsöm van, hazafelé tartva, pedig ott vannak a gyermekeim, akikért odáig vagyok.
Segítségemet nem nagyon fogadta el, mert ő túlságosan maximalista, és csak az van megcsinálva tökéletesen, amit ő csinál. Értem ezt olyan apróságokra is például, hogy már pórszívót sem vettem a kezembe, mert inkább hagyjam, mert ha én csinálom, az nem jó és csinálhatja mégegyszer. Persze az éremnek két oldala van, de nem vagyok egy igénytelen, koszos ember, én is szeretem a rendet, a tisztaságot és igénylem is, de nem ilyen extrém módon. És ez szinte az élet bármely területére igaz. Bármit tettem, csináltam, főztem, ritka volt, mikor elégedettséget éreztem nála. Annyira meg akartam felelni, igyekeztem sokat, annyira szerettem volna, ha néha megdicsér valamiért. Persze az elején még volt néha ilyen, de aztán már csak elvétve. Imádok főzni, a gyerekek falják, mikor kérdeztem tőle, hogy ízlik-e, a legnagyobb elismerés egy egyszerü kijelentő módban :"jó". De emellet láttam rajta, hogy nem szól, de ideges, hogy olajos lett a gáztűzhely, vagy pár felesleges tányérral több mosatlant csináltam. Amit jelzek, el is mosok magam után, vagy rendbe teszem a konyhát.
Évek óta érzem, hogy ez az élet így nekem nem jó, régóta boldogtalan vagyok, de nem léptem, mert féltem, mert sok minden köt össze, ott vannak a gyerekek, meg lehet tényleg bennem van a hiba?
Szexuális életünk szintén romokba már régóta, akármilyen jó nő, nem vonz, nem indít be.
Természetesen már többször jeleztem neki, hogy valami nincs rendben. A kapcsolatink elején sokszor vágta a fejemhez, ha nem tetszik, akkor mehetek. Hibásnak érzem magam, hogy akkor a homokba dugtam a fejem, nem csaptam az asztalra, féltem a következményektől, hitegettem magam. Bár akkor még fiatal voltam, most másképp látom, de ez már késő bánat.
Pár hónapja megismertem valakit, aki teljesen más, aki annyira hasonló hozzám, akivel jókat beszélgetek, olyan lányt, akiben megvan az, ami mindíg is hiányzott. Azt hiszem belé is szerettem. És emiatt nagyon szégyellem magam. De mielőtt lefejeztek, nem feküdtem le vele, inkább csak érzelmi oldala van a történetnek, vagyis csak volt, már befejeztük, mert neki sem fért ez az értékrendjébe, hogy felrugjanak miatta egy családot és az én lelkiismeretem sem volt tiszta. Tehát már régóta nem is hallottam felőle, de folyamatosan rá gondolok.
Kicsit balfék voltam, sikerült is lebuknom a nejem előtt, hogy van valaki, aki felé érzek valamit, aztán mindent elmondtam neki. El is költöztem pár hétre, majd vissza, jött a csiki-csuki állapot.
Most ott tartunk, hogy pár hónapja, mióta hazaköltöztem, nagyon igyekszik, próbálja megmenteni a kapcsolatot, olyan dolgokat tesz, amiket nem szoktam meg tőle. De én nem találom a visszautat, nem tudok felé nyitni. Nagyon nehéz ezeket megfogalmazni, sokkal jobb lene, ha útálna, de ezzel a helyzettel nem tudok mit kezdeni. Rettenetesen fáj látni, ahogy szenved, ahogy próbálkozik, ha ezt tizenéve teszi, annyira boldog lettem volna. Ha ezeket az érzéseket akkor megadta volna, más lenne minden. Egyszerűen nem tudom mit tegyek. Most sincs kedvem hazamenni. Esténként már többet is iszom, mint kellene. Félek, hogy hibát fogok elkövetni, ha vala maradok, azzal, ha elhagyom, akkor pedig azzal.
Párterápiában egyáltalán nem hiszek, meg egy romantikus, kettesben töltött hétvégén sem tudnék a helyzettel mit kezdeni, nem is szeretnék menni.
Köszönöm a válaszokat. Bár nem értem, miért pontoztak le sokakat, mert mindegyikben van igazság. Tőlem ment a zöld kéz kivétel nélkül.
Valaki írta, hogy édesanyám is ilyen volt biztos. Hát nem. Engem a szeretetre neveltek, inkább az anyósomra volt jellemző, hogy a gyermekeit a sikerre nevelte.
Tisztában vagyok vele, hogy ezt magamnak kell megoldani, a szakember segítségét azért nem tartom reálisnak, mert a hibákkal, okokkal tisztában vagyok, és a feleségem is. Az érzelmeket pedig nem fogja visszahozni egy párkapcsolati szajember.
Igen, megéreztem újból azt az érzést és nagyon jó. Több mint húsz éve nem voltam szerelmes, nem is gondoltam volna hogy ebbe a cipőbe én még belelépek egyszer.
"Valaki írta, hogy édesanyám is ilyen volt biztos. Hát nem. Engem a szeretetre neveltek, inkább az anyósomra volt jellemző, hogy a gyermekeit a sikerre nevelte."
De hát erről beszéltem én is! Emiatt nem tanultad meg képviselni az érdekeid, csak azt, hogy alárendelt szerepben szófogadó, jó kisfiú légy. Ahogyan az voltál a házasságodban is sok éven keresztül.
Kellene pedig a különélés.
Egy hónapig, vagy évig, vagy örökre.
Mert igazából most nem kapsz semmit, hiába próbálkozik, de ugyanúgy nem tudsz neki örülni, mintha megkapnád most azt a modell vasutat, amire kisiskolásként vágytál. Az a hajó elment.
Ha külön lennétek érezhetnéd úgy, hogy vissza akarod kapni a régi életed, és az motiválhatna. Ha meg nem érzed, akkor így jártatok.
A feleséged rájött, hogy nem a felmosóvödörhöz, meg a mosogatórongyhoz ment hozzá, szóval nem azokat kellene előtérbe helyeznie.
Neked mi a nagy felismerésed?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!