Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ő most tényleg szórakozik...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ő most tényleg szórakozik velem? Lehetek ennyire hülye?

Figyelt kérdés

Tavaly nyáron elég közel kerültünk, tök jó barátok lettünk. Sokmindent meg tudtam beszélni vele, amit mással nem mert ő is hasonló szituációban volt. (Családi dolog) De alapból is, csomót lógtunk együtt, bulik, strand, sátrazás, kirándulás vagy csak úgy egy kutyasétáltatás. Néha haverokkal, néha csak kettesben. Furcsa része a dolognak, hogy többször kavartunk (csak csók), és úgy éreztem ebből valami komolyabb is kisülhet.

Azt mondta akkortájt, hogy tök fontos vagyok neki, szeret, ölelgetett, millió puszit adott, és tudtomra adta hogy állati jó csajnak tart. Én persze beleestem.

És amit máig nem értek, hogy eltávolodtunk, bunkó lett, került, nem érdekelte többé semmi. És ha ő egyszer elhatározza, akkor ki nem szedi belőle senki hogy mi baja. Csak elpoénkodta és ennyi. Összekaptunk rendesen, és nem is beszéltünk egy jó ideig.

Na már most, ott voltam én összetört szívvel. Beleugrottam valami szar kapcsolatba, senki se kérdezze hogy miért. Vége is lett hamar. De az is csak sebeket hagyott bennem, és most már totál úgy érzem, hogy k3ptelen vagyok kapcsolatra, vagy hogy szeressenek. Nem vagyok alkalmas.

A sráccal megint beszélünk, most találkoztunk is, és ugyanolyan volt mint régen... Tudni kell rólam, hogy tényleg normális hosszútávú komoly dolog valahogy nem jött még össze... Beszélgettünk mi van velünk az utóbbi időben, erről is meséltem, és kicsit kifakadtam. Megnyugtatott, és lebaszott hogy nem lehetek ennyire önbizalomhiányos ha ilyen csaj vagyok,mindenki szeret, és hülye az aki nem akar velem együtt lenni. Hazafelé kézenfogva mentünk, megcsókolt végül, és vag, milliószor elmondta hog, szeret. Azt mondta bármi van velem, akár jó akár rossz mondjam, hogy számíthatok rá.


Miért teszi? Én azután ahogy nyáron lealázott párszor már nem bízok benne. Létezhet, hogy valakit így félreismerek? Tudja, hogy hatással van rám. Élvezi?


2017. márc. 16. 21:39
 1/4 anonim ***** válasza:
Tudja,mit akarsz hallani,mire vágysz,és pont ezt használja ki.Jól ismer,így a gyenge pontjaidat is.Óvatos lennék vele.
2017. márc. 16. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Vigyázz vele tényleg! Nekem is volt egy ilyen pasi, jobban mondva van, aki próbált befolyásolni. 4 hónapig ügyesen csinálta, baromi sokat szenvedtem, bejelentkeztem pszichológushoz is annyira rossz passzban voltam. Csak ő úgy játszadozott velem, hogy közben barátnője volt. Nem tudom teljesen elkerülni (ugyanarra a szakra járunk) és még most is elég szépen próbálkozik, mert azt hiszi még akarok tőle valamit, aztán mikor komolyabban beszólok neki behúzza fülét-farkát. Ne mutasd magad előtte gyengének és kétszer gondold meg, hogy őszinte-e veled.
2017. márc. 16. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
tartalék vagy. most éppen megfelelnél.
2017. márc. 17. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Mintha minket írtál volna le:)

Se veled se nélküled kapcsolat.

20L

2017. máj. 17. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!