Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy felnőtt, párkapcsolatban élő nő miért érdeklődne egy olyan férfi iránt, akit három éve látott egyetlen egy alkalommal?
A nőt a hobbim kapcsán ismertem meg, és aznap találkozott a vőlegényemmel, amikor mi is összejöttünk. Ő akkor megpróbált "lebeszélni róla", gondolom védelmező őrangyalnak látta magát, mert nem hitte, hogy a nálam 7 évvel idősebb férfi komolyan vehet bármilyen formában is (meg valahol úgy éreztem, hogy ő vetett szemet a páromra, elvégre ő akkoriban egyedülálló volt és korban is közelebb állnak egymáshoz). Hát, ebből az lett, hogy 2 hónap múlva összeházasodunk, és most a héten bejelölte facebookon a vőlegényem, most még fel is köszöntötte a szülinapjára. Most ez olyan butaságnak hangzik, érzem én is, hogy ennek igazából semmi jelentősége, de akkor sem értem. Neki van párkapcsolata, velem már vagy egy éve, a párommal az az egy ominózus este óta (3 éve) nem találkozott, azóta neki van már saját pasija, legutóbbi infóim szerint össze is költöztek (bár nem tudom, jelenleg milyen a kapcsolatuk), szóval semmi indoka nincs ismerősnek jelölni. De az előzményeket figyelembe véve valamiért nekem ez gyanús, vagy nem tudom. Egyszerűen nem értem, de szeretném megérteni.
Magamból indulok ki, én nem jelölgetek be embereket, akiket csak egyszer láttam (ráadásul évekkel ezelőtt), főleg nem ilyen körülmények között. Ha az esküvőre vagy bármi velünk kapcsolatos dologra lenne kíváncsi, akkor nekem ismerősöm, rajtam keresztül minden lényeges dologról tájékozódhatna. Szerintetek van mögötte valami? Egyáltalán, miért tenne ilyet? Őszintén értetlen vagyok.
Sose magadból indulj ki, sokan csak azért jelölgetnek FBn,hogy több barátjuk legyen mutatóba.Ezért nem jó gondolat szerintem egymás Fbjét nézegetni(az se jó ha van),mert azon gondolkodsz, hogy kit jelölt be, te ismered-e, miért, hogyan,hánykor...
Az nekem a fura történetben, amit az elején írtál, hogy Te ismerted meg a nőt a hobbid kapcsán,és pasidról mondott egy véleményt, majd aztán akkor miért most már a férjed jelöli be Fbn.Te is az ismerősei között vagy ennek a nőnek? És miért most?
Az hogy ennek a nőnek van pasija nem számít..Ezek szerintem sosem mérvadóak.Sajnos.Nem kérdezted meg a férjed, hogy ez most mi,és miért jelölte vissza?Nem lehet hogy összefutottak valahol?
Bennem sok még a kérdés, hogy azt mondjam van valami..
"bejelölte facebookon a vőlegényem, most még fel is köszöntötte a szülinapjára"
Bocsi de ez úgy hangzik, hogy a vőlegényed jelölte be és írt is a nőnek.Szóval bejelölte a vőlegényedet?Vagy a vőlegényed a nőt?Mert nem mindegy.
Szóval, a nő nekem ismerősöm facebookon, már évek óta. Nem az a kifejezett FB-huszár, aki csak a számok miatt gyűjtögetné az ismerősöket, nem is kifejezetten aktív az oldalon.
Alapból amúgy nem szokott érdekelni, ki-kit jelölget be, nem követem különösebben, csak ez volt gyanús, ugye az előzmények miatt.
A nő jelölte be a vőlegényemet, bocsi, hogy félreérthetően fogalmaztam. Egyébként rákérdeztem a páromnál, nem futottak össze, nem beszélgettek, semmi konkrét ürügye nem volt a nőnek, hogy ezt tegye, és igazából a párom is ugyanúgy értetlenkedik, mint én, hogy ez most mi.
A nő amúgy már vagy másfél éve nem jár a hobbira, szóval velem sincs napi (heti) kapcsolatban, de korábban sem voltunk kifejezetten közeli viszonyban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!