Miért, ha csak barátok vagyunk?

Találkoztam egy sráccal, akivel előtte 3 hónapig beszélgettem interneten. A netes beszélgetést egy röpke tali 'szülte'. Tehát az ő kezdeményezésére kezdődött el.

Nem húzom, a lényeg. Azt mondta, hogy barátkozzunk, beszélgessünk továbbra is. Persze ha nekem ez megfelel. Rábólintottam, de összetörte kicsit a szívemet. Gondolom a távolság meg miegymás miatt döntött így.

Viszont, végig nem olyan szemekkel nézett rám, mint egy barát. Hanem azokkal a nagy bociszemekkel, aranyosan zavarban volt. Én dettó. Végig dicsérgetett, apróságokat észrevett rajtam.

Most, hogy elment, bókolgat ugyanúgy. Mikor írtam neki, hogy milyen tulajdonságok fontosak számomra egy férfiban, azt írta: "Szóval olyan mint én". De amúgy is nagyon kedves hozzám. Talán túl kedves. Ami nem baj, mert hihetelen tisztelet van benne irántam, csak nem értem. Nem akarok reménykedni,de perszre eszembe jut...

Szerintetek?