Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek idióták azok a lányok akik egy pasitól diplomát várnak el?
Nem tartom jó ötletnek ha a diploma a feltétel. Ha már elvárásai vannak akkor legyen az, hogy kiegyensúlyozottan megél, nem baj ha még jó módban is. Tehát úgy hogy nem a munkájával házasodik össze hanem a lánnyal. Van ideje magára és leendő családjára és nem a munkahely rabja hanem akár önállóan is meg tud élni és lehetőleg időmilliomos. Mert saját tapasztalatom is az hogy aki korlátlan idővel és kiegyensúlyozott lélekkel rendelkezik, az szinte úgy érzi hogy a jómód automatikusan az ölébe pottyan. És ehhez nem kell diploma. Bár nekem van, mégsem azzal értem el a leírtakat, sőt érettségi sem kellett volna hozzá.
Ma a lányok azért tarthatják fontosnak a diplomát mert a szocializmus munkásosztállyá nevelte szinte a teljes lakosságot. És ha alkalmazott valaki, akkor úgy gondolják hogy előnyös a diploma. Ámde a nyugati szabad országokban nem csak bérből és fizetésből élnek az emberek. Következésképpen diploma sem feltétel hozzá. Ahogy a kultúrált megjelenést sem végzettségben célszerű mérni.
Szerintem teljesen igazad van.
Bár azt, még jobban utálom, mikor ezek az "okos tündérkék" közlik, hogy nekik nem kell szakmunkás mert azok buták és nem keresnek jól sem. (Meg sem akarják ismerni őket és a legtöbbjük sokkal értelmesebb és férfiasabb, mint egy-egy diplomás.)
Miközben, ők még ennél is sötétebbek és a diplomájukkal adminisztrátorként vagy titkárnőként dolgoznak fele annyiért, mint egy jó szakmunkás.
Nevetségesek ezek az elvárások és éppen ezekért van, ennyi rossz párkapcsolat és házasság, mert mindenki mindenféle elvárásnak meg akar felelni csak épp saját maguknak vagy a párjuknak sem.
Csak a külsőség a fontos, hogy mit oszthatnak meg ebből a közösségi médián és közben elfelejtenek önmaguk lenni és őszinték lenni még saját magukkal szemben is.
Tisztelet a kivételnek, mint mindig és akinek nem inge, ne vegye magára.
Üdv,
29N
Szerintem nem, de lehet, hogy csak mert én is elvárom a diplomát. Nem az intelligencia miatt, bár ezt a gyakorin szeretitek csak hangoztatni, sehol máshol, de egyébként az életút azonossága, a nagyobb eséllyel hasonló életszemlélet, elképzelések, ambíciók, tenni vágyás, satöbbi miatt.
Olyan sok ember van az országban, aki azon nyíg, hogy mennyire nem lehet itt pénzt keresni, de közben meg szidja a diplomásokat, és nem hiszi el, hogy pedig rohadt sokat hozzátesz az ember lehetőségeihez. Akár anyagilag, akár egyébként is- már csak az, ha a kötelező szintű nyelvismeretet elsajátítod, a külföldi lehetőségek is kitárulnak előtted, de meg egyébként is, az egyetem alatt ismeretségeket, tapasztalatokat szerzel, amik a későbbiek folyamán jól tudnak jönni.
Szóval, nem maga a papír a lényeg, hanem amit jelent és ami mögötte áll. Én ezért várom el, és persze, ha szembe jön velem egy olyan intelligens és értelmes szakmunkás, aki megugorja az elvárásaim, akkor nem fogom csak a papírjai hiánya miatt elutasítani, de azért kezdő szűrőnek meglehetősen hatékony.
Egyébként kérdező, rendkívül egyszerű a problémád megoldása: nem kell olyan lányokkal kezdeni, akiknek fontos a végzettséged. Ahhoz, hogy erre rájöjj, nem kell egyetem.
9. voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!