Ti éltetek teljesen egyedül? Ha igen mennyi időt, és hogyan bírtátok?

Ezt én sem értem, amikor azt mondják, hogy előbb fogadjam el önmagam, és utána fognak szeretni.

Pont fordítva van, mások visszajelzése alapján egy idő után már nem tudom elfogadni önmagamat sem.

Pár és haverok nélkül igen, de mivel nem szeretem szórni a pénzt, mindig voltak lakótársaim, néha szobatársaim is. Éltem itthon 2 különböző városban egyedül, összesen 5 lakásban, koliban és albiban egyaránt, mindig ismeretlenekkel költöztem össze. Plusz éltem külföldön, a szülőházamtól 800 km-re apartmanos "munkásszállón", szintén tök egyedül mentem ki.

Könnyen ismerkedek, és onnantól, hogy barátkozni kezdesz, kinyílik a világ, mert aki otthonosabb nálad (pl már egy ideje az adott városban él), az jobban tudja, mi merre, és adhat tippeket. Én úgy tudtam meg, hogy létezik wakeboard nevű sport, hogy egyszer láttam a munkatársamat egy furán rövid "szörf"deszkával mászkálni, és megkérdeztem tőle, mi az, és hova viszi. Ahova most költöztem, nem messze van egy pálya, nyáron megyek kipróbálni. :)

Szóval szerintem egy jó alap, ha legalább nem egyedül élsz egy lakásban, abból ki lehet indulni már, meg hát anyagilag is jobban kijössz, ha osztoztok a költségeken. Ha egyedül fogsz élni, javaslom, hogy nézz utána, milyen lehetőségeid vannak a hobbijaidnak élni, kiállítások, könyvklubok, sportlehetőségek, bármi, és ha ott ismerkedsz, már van egy közös témátok.

Teljesen egyedül maradni nem célszerű, mert egyrészt az ember nem arra lett kitalálva, hogy elszigetelten éljen, másrészt szerintem nem lehetsz igazán boldog, amíg nem ismered a lehetőségeidet, és csak tengsz-lengsz a világban.