Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hol találjak újra párt közel 40 évesen egy gyermekkel?
Méghogy ne a gyerek legyen első #3-as?
Hülyeségeket beszélsz, meglátszik, hogy nincs még gyermeked.
Én férfi vagyok, van két gyermekem a volt feleségemtől és mégis a gyerekek maradnak az elsők. Ezt a mostani feleségem is megérti.
Az elején tisztáztuk, hogy a gyermekek számomra ugyanúgy fontosak, nem fogok megváltozni, hogy mást előre soroljak helyettük.
Azonban a rangsor úgy van, hogy 1. gyerekek, 2. a feleségem, 3. én
Ebből is látja, hogy Őt is szeretem, azonban egy gyerek az egy gyerek. A szeretetet szerencsére meglehet osztani, így nincs probléma belőle.
Kedves Kérdező,
én 39 éves elvált nő vagyok, van egy kisfiam.
Érdekes, én sorozatban olyan férfiakkal találkozom, akik meg még családot, gyermeket szeretnének és nálam ezzel az a gond, hogy én már semmiképpen sem szeretnék szülni.
mindig világosan el is mondom, mert így korrekt és nagyon kevés olyan dolog van egy (alakuló) párkapcsolatban, ami ilyen fekete-fehér, mint ez a család/gyerekvállalás kérdés, de ebben nem szabad és nem is kell kompromisszumot kötni, megalkudni sem.
Abban itt az előttem hozzászólóknak igaza van, hogy egyedülállóként nehezebb ismerkedni- már csak az időkorlát miatt is, de úgy hiszem, hogy azért mindent meg lehet oldani, ha valóban szeretnéd.
Nekem is az okoz nehézséget, hogy hol találkozom korban hozzám illőkkel. Igaz, hogy multinál dolgozom, az irodaházban is nagyon sokan vagyunk, de a munkahelyi kapcsolat számomra tabu és viszonylag kevés helyen fordulok meg gyerek nélkül, szabadidőmben.
Új év, új élet jelszóval év elején regisztráltam néhány társkeresőre is, összességében azt tapasztalom, hogy vagy lényegesen fiatalabban keresnek (nem is értem miért, egy 25-28 éves srácnak én hogyan lehetek pálya), vagy házas, szeretőt kereső, laza kapcsolatot begyűjteni szándékozók, ez pedig nekem nem célom.
Járok most egy szakmai továbbképzésre is, itt pl. új emberekkel találkozom, lyen helyeken lehetne talán értelmesen ismerkedni, a közös téma adott, az érdeklődés, a színvonal is hasonló- majd meglátjuk.
Az talán fontos lehet, hogy ne akarj görcsösen keresni és talán nem érdemes ilyet mondani/leírni az első körben, hogy hogyan fogadja el a gyermekedet stb.
Elég csak annyi, hogy egyedül neveled a gyermeked és van egy gyermeked. Legyél nő, aki társat, partnert keres, nem egy anya, hiszen a párkeresésben nem ez a legfontosabb.
Ha valaki engem mint nőt ismer meg, fogad el, kíván meg és szeretne velem szorosabb kapcsolatot (nyilván annak tudatában, hogy ismeri az élethelyzetemet), akkor hiszem, hogy erre is lehet megoldást találni HOSSZÚ TÁVON- de nem az első néhány randi alkalmával!
Én pl. az egész regisztráció előtt elhatároztam, hogy a gyerekemet teljesen kihagyom ebből (nyilván jelzem, hogy van!), addig nem is gondolnám az új ismerőst, randipartnert bevonni a családi életembe, amíg nem érzem azt, hogy a randizgatás-találkozgatás egy magasabb szintre ért és már érdemes. Ezzel magamat, a gyermekemet sem teszem ki felesleges stressznek és az új társamnak sem kell nyilván belecsöppennie egy ilyen szerepbe- furcsán venné ki magát, nem?
A két hét alatt rengeteg tapasztalatot szereztem az online világban- szinte sokkoló. Nyilván még nem találtam társat, de talán nem esélytelen- ahogy nyitott szemmel járva, igényesen, csinosan, bőven rendezett körülményeimmel talán az életben sem.
Minden jót!
ui: a jövedelmed ne írd ki és ne hangoztasd (személyes vélemény: azért nem is annyira kánaán a jelenlegi gazdasági helyzeted, hogy ez ne legyen inkább riasztó :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!