Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bejövünk egymásnak, viszont ő utálja a fajtámat, csak nem tudja, hogy én is cigány vagyok. Mit tanácsoltok?
Ha szeret ne foglalkozz vele.
Ahol élek, nem szeretik a bevándorlókat, mégis volt már német nőm.
Szerintem mond meg neki. Vagy csak, mikor legközelebb cigányozik, jegyezd meg, hogy örülnél, ha nem tenné.
Nekem is volt barátom, akiről azután derült ki, hogy utálja a cigányokat, hogy összejöttünk. Nekem meg sok roma ismerősöm volt, mert az iskolám támogatott egy programot a romák felzárkóztatására, úgyhogy nyári táborba közösen jártunk, és nem igazán voltak nagy konfliktusaink (mondjuk ugye oda csak azokat engedték táborba, akik ki akartak törni a jelenlegi közegükből).
Én három évig bírtam. Amúgy nem volt nagy gond, de valahogy mindig azt éreztem, hogy nem tudok olyan valakivel együtt élni, akinek azzal kell saját nagyságát/sikerességét bizonyítania, hogy lenéz másokat. A rasszistákról mindig Draco Malfoy jut eszembe.
A "cigány" alatt nem a bőrszínre gondol, az 100%, hanem a népcsoportra általánosságban jellemző "kulturára", viselkedési normákra.
Ez miatt ne aggódj, nem lesz gond.
"a férjem is szokott ilyen kirohanásokat rendezni, közben pedig az apja cigány származású"
Bocsi az offért, de ez aztán tényleg gyomorforgató.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!