Ti mit tennétek, ha erre ébrednétek?

Egy friss barátságról van szó, az illető a legelején inkább csak haver volt, de egy mélyebb beszélgetés után több lett, egy mondhatni... igaz barátság. Az illető ellenkező nemű. Jól néz ki. Jófej. Jól megértitek egymást. És miután kirúgtatok a hámból, (te spiccesen, ő eddigre totál beállva) dumáltatok, hülyéskedtetek, te pedig hirtelen felindulásból a legnagyobb őszinteséggel azt mondtad neki: "Szeretlek. Szeretlek, komolyan..." mindezt egy felettéb szeretetteljes mosoly kíséretében, ahogy kb. egy büszke anya néz a fiára... Ilyesmi. De akkor nem tudtad ezt végiggondolni, visszakozni... hozzátenni, ha félreértette volna, hogy úgy, mint embert, mint barátot... mivel ő egy elkerekedő tekintet után, pont mikor a kínossá váló csendet próbáltad volna megtörni, kezét a szája elé kapva, az ujjai között spriccelve hányt sugárban a cipőd mellé, majd arrébb botladozva egy bokorra, ezután pedig, miközben rendbeszedted annyira, hogy hazajussatok, se az úton nem esett többé szó erről, de mikor elbúcsúztatok, egy pillanatra volt valami furcsa a szemében, mintha másképp nézett volna rád, mintha csak pont ez ötlött volna az eszébe, de már csukódott is az ajtó. Akkor nem tűnt fontosnak az egész, de reggel, hirtelen ez volt az első gondolatod.